– Hogyan őrzik Zsolt emlékét?
– 2015-ben tudtam búcsút venni tőle, utána tisztult ki a fejem és éreztem magamban újra energiát. Ebben az alapítványban tovább él a szellemisége és az életigenlő hozzáállása, ezért olyan, mintha Gerda és Csoma mellett ez lenne a harmadik gyermekünk. A tanításban és a mászásban újra megtaláltam magam, már főállásban csinálom, mert négy budapesti és egy pécsi helyszínen nyolc oktató több mint százhatvan gyerekkel foglalkozik. Azt tanítjuk a gyerekeknek, amit Zsolt is mindig vallott, hogy nem mással, hanem önmagukkal kell versenyezniük.
– Visszatérne valamikor a Himalájába?
– Őszintén? Nem. Idővel rájöttem, nem a hegymászással kell ápolnom Zsolt emlékét. Nemcsak azért, mert óvatosabb vagy félősebb lettem, hanem mert két gyerek mellett ez nem kivitelezhető.
A teljes interjút elolvashatja acsupasport.huweboldalon.