Símagazin: 100 oldalon az idei újdonságok

Vágólapra másolva!
2018.11.30. 08:57
null
Harmadszor is megjelent a Símagazin
Ha késő ősz, akkor símagazin – sorozatban a harmadik alkalommal kínálunk olvasnivalót a téli hónapokra a Nemzeti Sport Kiadványok kereteiben. Sőt, ez talán több is mint olvasnivaló, hiszen ezúttal is egy olyan kiadvány elkészítésére törekedtünk, amely a szórakoztatásnál többet ad.

Az első évben a kezdőket céloztuk meg, tavaly pedig számos külföldi síterepet mutattunk be, megkönnyítve a netes keresgélést, ha még valaki nem döntött úti céljáról. Nem állíthatjuk, hogy ezúttal nem akarunk hasznos információkat, tippeket kínálni a síeléssel még csak visszafogottan ismerkedőknek, miként természetesen néhány remek sípályatippet is írunk, de a fókuszba most az újdonságok kerültek.

Hiszen a síelés is évről évre, sőt, napról napra változik, még ha nem is vesszük észre egy-egy téli „nyaralás” során ezeket a változásokat. Sok ismert pálya eurómilliókat öl a fejlesztésekbe; a nagyobb sportszergyártók már-már űrfelszereléseket terveznek; a kütyüink után a síelésbe is beköltözött az „okos” előtag, ki tudja, hamarosan már „okossíléc” fuvaroz be bennünket kényelmesen a célba; amíg nincs baj, talán fel sem tűnik, de a gyógyítás és a rehabilitáció is számos újdonságot rejt; a teremben gépekkel már sokaknak élvezetesebb síelni, mint a szabadban; és talán a síelésről nem feltétlenül Kína vagy pláne Lesotho jut az eszünkbe, holott már ott is bőven túl vannak a kezdeti lépéseken, a dubai „Alpokról” nem is beszélve.

A magazin december elejétől kapható az újságosoknál, az ára 990 forint.

Legfrissebb hírek

Síelés: Úry Bálint műlesiklóversenyt nyert Ausztráliában

Téli sportok
2025.08.27. 19:07

Még 99 évesen is aktívan síel a sportág egyik legendás alakja

Csupasport
2025.05.15. 18:12

Íme a bizonyíték, hogy már 1300 éve is síeltek az emberek

Csupasport
2025.04.23. 18:21

A síelés olyan, mint egy szívdobbanás

Csupasport
2025.04.01. 16:02

Kínos síélményeiről beszélt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Csupasport
2025.02.18. 17:19

Milánó 2026: változik a síversenyek lebonyolítása

Téli sportok
2023.06.21. 10:01

Síelés: öt év múlva téli multisporteseményt rendez a FIS

Téli sportok
2023.05.26. 10:32

Téli sportok: három helyszínen tér vissza a Sípályák Éjszakája

Téli sportok
2023.03.03. 13:29
Ezek is érdekelhetik