Öttusa: Székesfehérvár jövőre vk-versenyt rendez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.27. 16:31
Felnőtt női és férfi világkupaversenyt rendez jövőre Székesfehérvár – jelentették be az Alba Volán SC öttusaszakosztályának keddi sajtótájékoztatóján.

Tóth István, a sportklub elnöke emlékeztetett arra, hogy 1992 és 2009 között kilenc női vk-viadalnak adott otthont Fehérvár, így jövő május 2. és 6. között hosszú szünet után versengenek ismét a városban a sportág legjobbjai a vk-sorozatban, ráadásul a nők mellett a férfiak is megküzdenek majd.

Mészáros Attila alpolgármester, a Magyar Öttusaszövetség (MÖSZ) elnökségi tagja közölte, hogy a város biztosítja az anyagi hátteret a remélhetően sikeres versenyhez.

Gallai István, a szövetség főtitkára úgy vélte, világbajnoki mezőny fog összegyűlni Székesfehérváron, hiszen a vk-sorozat végén a világkupadöntő győztese tokiói olimpiai kvótát szerezhet.

Kármán Sándor versenyigazgató jelezte, hogy a Bregyó Sportcentrumban lesz a lovaglás, a bónuszvívás és a kombinált szám (futás-lövészet), az úszást a városi uszodában, míg a vívást a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sportcsarnokában rendezik meg.

Vörös Zsuzsanna, a Volán Fehérvár szakosztály-igazgatója örömének adott hangot amiatt, hogy a világkupákon megszokott 4-4 magyar versenyző helyett 12-12 hazai öttusázó szerepelhet, vagyis sok fiatal lehetőséget kap majd a rutinos indulók mellett.

Legfrissebb hírek

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
9 órája

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Labdarúgó NB II
21 órája

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.29. 10:37

A Los Angeles-i olimpiát célozza meg az öttusázó Koleszár Mihály

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:27

Balogh Gábor: Magyarország jelenleg a három legjobb öttusanemzet között van

Egyéb egyéni
2025.09.18. 12:28

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
2025.09.14. 18:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55
Ezek is érdekelhetik