Triatlon: ekkor lesz a 2019-es tiszaújvárosi vk-verseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.13. 09:07
Jövőre július 13-án és 14-én rendezik meg Tiszaújvárosban a triatlon világkupa-sorozat tizedik, magyarországi versenyét.

A nemzetközi szövetség (ITU) honlapjának tájékoztatása szerint a szervezet végrehajtó bizottságának ausztráliai ülésén – a héten Gold Coast ad otthon a világbajnoki sorozatot lezáró döntőnek – az is eldőlt, hogy 2019-ben 17 vk-viadalt rendeznek, az elsőt február 9-10-én Fokvárosban, az utolsót november 9-10-én a dominikai Santo Domingóban.

A vb-széria nyolc állomásból áll majd, az utolsó, a lausanne-i döntő időpontja augusztus 31. és szeptember 1. lesz.

A 2020-as tokiói olimpia szervezőivel közösen az ITU arról is határozott, hogy augusztus 15. és 18. között tesztversenyt rendeznek az Odaiba Marinaparkban, ahol egy évvel később már az olimpiai érmekért küzdenek meg a triatlonosok. Az esemény egyben ötkarikás kvalifikációs viadal is lesz.

Az ITU egy nappal korábban kijelölte a vb-sorozatot lezáró 2021-es és 2022-es döntő helyszínét is: ennek értelmében előbb Bermuda, majd Abu-Dzabi lesz a házigazda.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
2025.10.19. 10:58

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

A Kropkó testvérek a világbajnoki dobogón!

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:33

Első Ironman-versenyén a legjobb magyarként végzett

Csupasport
2025.10.15. 14:57

Triatlon: 12 magyar indul az ausztráliai döntőben

Egyéb egyéni
2025.10.15. 10:01
Ezek is érdekelhetik