Búcsúzunk a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győzőtől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 23:21
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Gyászol a magyar sport: 77 éves korában elhunyt Kulcsár Győző. A négyszeres olimpiai bajnok vívót a párbajtőrözés Paganinijeként emlegette a szakma, igazi zsenije volt fegyvernemének. Nemcsak versenyzőként, edzőként is maradandót alkotott. Megemlékezésünkben felvázoljuk a Nemzet Sportolójának nagyszerű pályafutását, felidézünk róla néhány kevéssé ismert történetet, és megszólaltatjuk egy-egy magyar és olasz tanítványát, valamint örök barátját és harcostársát, Kamuti Jenőt is.

Lejátszotta első mérkőzését a labdarúgó Európa-liga csoportkörében a Vidi FC. A bemutatkozás nem a legjobban sikerült, a fehérváriak alkalmi otthonukban, az Üllői úti stadionban 2–0-ra kikaptak a fehérorosz BATE Boriszovtól. A mérkőzést nagy érdeklődés előzte meg, természetesen munkatársaink is ott voltak az Üllői úton, hogy szóban, valamint képekben is megmutathassuk a találkozó legfontosabb pillanatait. A meccs után megszólaltattuk a szakvezetőket, valamint a játékosokat is.

Piros Zsombor szenzációsan teniszezett a múlt hét végén a csehek elleni Davis-kupa-mérkőzésen. Amire talán maga is csak titokban számított: a nyitó összecsapáson legyőzte a jóval rutinosabb, nála jóval előkelőbben rangsorolt Jirí Veselyt. A 18 éves játékos lapunknak nyilatkozva elmondta, ez a győzelem eddigi pályafutása legfényesebb diadala, de a sikert nem csak önmagának könyveli el; nagyon hálás a csapattársai, edzői és persze a közönség segítségéért is.

Sportkrém mellékletünk vendége ez alkalommal a szegedi kézilabdázó, Bodó Richárd. A bajnokcsapat játékosa őszintén elmesélte, gyermekkorában minden csínytevésre kapható volt, de felnőttként is megmaradt tréfamesternek. Ebben kitartó társa Bánhidi Bence, akivel azonban most fogadalmat tettek, hogy egy hónapon át csakis cukormentes ételeket fogyasztanak – az eredményt illetően saját bevallása szerint Bodó Richárdnak is vannak kétségei. Interjúnkból az is kiderül, miért csak harmadik nekifutásra sikerült megkérnie párja kezét.
Gyászol a magyar sport: 77 éves korában elhunyt Kulcsár Győző.
A négyszeres olimpiai bajnok vívót a párbajtőrözés Paganinijeként emlegette a szakma, igazi zsenije volt fegyvernemének. Nemcsak versenyzőként, edzőként is maradandót alkotott. Megemlékezésünkben felvázoljuk a Nemzet Sportolójának nagyszerű pályafutását, felidézünk róla néhány kevéssé ismert történetet, és megszólaltatjuk egy-egy magyar és olasz tanítványát, valamint örök barátját és harcostársát, Kamuti Jenőt is.

Lejátszotta első mérkőzését a labdarúgó Európa-liga csoportkörében a Vidi FC. A bemutatkozás nem a legjobban sikerült, a fehérváriak alkalmi otthonukban, az Üllői úti stadionban 2–0-ra kikaptak a fehérorosz BATE Boriszovtól. A mérkőzést nagy érdeklődés előzte meg, természetesen munkatársaink is ott voltak az Üllői úton, hogy szóban, valamint képekben is megmutathassuk a találkozó legfontosabb pillanatait. A meccs után megszólaltattuk a szakvezetőket, valamint a játékosokat is.

Piros Zsombor szenzációsan teniszezett a múlt hét végén a csehek elleni Davis-kupa-mérkőzésen. Amire talán maga is csak titokban számított: a nyitó összecsapáson legyőzte a jóval rutinosabb, nála jóval előkelőbben rangsorolt Jirí Veselyt. A 18 éves játékos lapunknak nyilatkozva elmondta, ez a győzelem eddigi pályafutása legfényesebb diadala, de a sikert nem csak önmagának könyveli el; nagyon hálás a csapattársai, edzői és persze a közönség segítségéért is.

Sportkrém mellékletünk vendége ez alkalommal a szegedi kézilabdázó, Bodó Richárd. A bajnokcsapat játékosa őszintén elmesélte, gyermekkorában minden csínytevésre kapható volt, de felnőttként is megmaradt tréfamesternek. Ebben kitartó társa Bánhidi Bence, akivel azonban most fogadalmat tettek, hogy egy hónapon át csakis cukormentes ételeket fogyasztanak – az eredményt illetően saját bevallása szerint Bodó Richárdnak is vannak kétségei. Interjúnkból az is kiderül, miért csak harmadik nekifutásra sikerült megkérnie párja kezét.

Legfrissebb hírek

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
8 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32
Ezek is érdekelhetik