Öttusa: Regős Gergely 9. lett az asztanai vk-döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 19:18
Regős Gergely a kilencedik helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, Asztanában. A férfi finálé másik magyar résztvevője, Demeter Bence 23. lett.

Vívásban mindketten több vereséget szenvedtek el, mint ahány győzelmet arattak, és a 200 méteres úszásban sem tartoztak a leggyorsabbak közé, így két szám után a mezőny második felében álltak.

A folytatásban viszont Regős remekelt, lovaglásban hibátlan teljesítményt nyújtott, a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásban pedig a második legjobb eredményt érte el, ennek köszönhetően tudott jelentősen előrelépni. Demeter ugyanakkor a lovaspályán is „otthagyott” pontokat, és a kombinált számban sem javított.

Egy nappal korábban, a női versenyben Kovács Sarolta ezüstérmet nyert, Alakszejev Tamara pedig 25. lett.

A vk-döntő mezőnyébe az egyes állomásokon, Kairóban, Los Angelesben, Kecskeméten és a Szófiában elért eredmények alapján lehetett bekerülni.

ÖTTUSA VILÁGKUPADÖNTŐ
FÉRFIAK

1. Dzsung Dzsin Hva (dél-koreai) 1431 pont
2. Dzsun Vong Te (dél-koreai) 1426
3. Arthur Lannigan-O'Keeffe (ír) 1425
...9. Regős Gergely 1402 (vívás: 16 győzelem/18 vereség/202 pont, úszás: 2:09.72 perc/291 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 11:31.53 perc/609)
...23. Demeter Bence 1355 (14/20/190, 2:05.74/299, 286, 12:06.17/574)

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: egyiptomi győzelem vegyes váltóban a váltó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
8 órája

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
2025.07.09. 19:27

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
2025.07.08. 16:28

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42
Ezek is érdekelhetik