Ultrabalaton: több mint 11 ezer futót várnak a szervezők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.10. 19:32
Több mint 11 ezer futót várnak a szervezők a hétvégén sorra kerülő 12. Ultrabalaton versenyre.

„Egy sporteseményt az ölhet meg, ha túl lassan, vagy túl gyorsan fejlődik, mi nem szeretnénk ebbe a hibába esni. A tavalyi 9000 fős rendezvény után idén 11 550 sportember vesz részt a viadalon” – mondta az M1 aktuális csatornán csütörtökön Zelcsényi Miklós főszervező.„Egy sporteseményt az ölhet meg, ha túl lassan, vagy túl gyorsan fejlődik, mi nem szeretnénk ebbe a hibába esni. A tavalyi 9000 fős rendezvény után idén 11 550 sportember vesz részt a viadalon” – mondta az M1 aktuális csatornán csütörtökön Zelcsényi Miklós főszervező.

Beszámolója szerint több mint 500 kollégája dolgozik majd a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításán, többségük a 60 frissítő- és váltóponton lesz, de 200-an a forgalomirányításban és parkolásban segédkeznek.

„Negyven tonna vízzel, két tonna banánnal, 300 kilogramm szőlőcukorral készülünk” – mondta Zelcsényi, aki szerint idén nincs esély rekorddöntésre a 221 kilométeres versenyen, mert ahhoz az előrejelzések szerint túl meleg lesz az idő.

Zelcsényi zárásként azt kérte az autósoktól, hogy a kellemetlenségek ellenére ezúttal ne miattuk, hanem értük nyomják a dudát. Elmondása szerint szombaton az északi, vasárnap a déli parton kell forgalomkorlátozásra számítani.

A futók egyénileg és legfeljebb 12 fős csapatokban is teljesíthetik a tókerülést, amelynek mezőnye Balatonaliga, Balatonfüred, Pécsely, Badacsonyörs, Keszthely, Fonyód, Balatonboglár, Siófok, Balatonaliga útvonalon halad majd.

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik