Darts: Ratajski megint végigverte a régiós mezőnyt

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 23:34
Ismét elérkeztünk egy adag PDC European Tour-selejtezőhöz, ezúttal négyhez, a helyszín pedig Prága. Szombaton két verseny kvalifikációs küzdelmeit tartották meg, a zwolleit és a gibraltárit – és mind a kettő kelet-európai indulási jogát a lengyel Krzysztof Ratajski nyerte el.

A lengyel versenyző régi jó ismerőse a legjobb magyar dartsosoknak, akiket ezúttal az Alexits Tamás, Bezzeg Nándor, Székely Pál trió képvisel a cseh fővárosban: a sportág első számú professzionális szövetsége egy régióba sorolja a mieinket többek között a lengyelekkel, így a PDC egyéb versenyein egyre nagyobb sikereket elérő Ratajski évről évre végigveri a magyar élmezőnyt (bár időnként azért szerencsére kap kisebb pofonokat).

Ezen a napon mondjuk egyik versenyzőnkkel sem akadt össze a két hete a UK Open 6. előversenyét megnyerő, a világbajnok Rob Crosszal az élen szinte az egész jelenlegi profi élmezőnyt végigverő The Polish Eagle, a mieink ugyanis viszonylag hamar kiestek, a szombati első versenyen a negyeddöntőző Alexits és Székely, a másodikon az elődöntőző Alexits jutott a legtovább. Ratajski pedig az első finálét 85.56, a másodikat 97.92-es átlaggal húzta be.

Az áldozat mindkétszer a házigazda csehek üdvöskéje, Frantisek Humpala volt.

Legfrissebb hírek

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
2025.10.19. 23:35

Kovács Patrik az első magyar induló 17 év után a PDC dartsvilágbajnokságán

Egyéb egyéni
2025.10.18. 20:10

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

A világ legjobb női dartsosa legyőzte Littlert az ifi-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.10.13. 20:40

Luke Littler megnyerte az angol házidöntőt, az első sikerét aratta a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 23:32

Álomdöntő a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 23:50

Littler óriási meccsen nyert Price ellen a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.10. 23:22

Littler és Price is könnyedén jutott a negyeddöntőbe a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.09. 23:46
Ezek is érdekelhetik