Cselgáncs-vb: harminc olimpiai bajnok Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.30. 15:49
Harminc akkreditált olimpiai bajnok érkezett Budapestre a hétfő óta tartó cselgáncs-világbajnokságra.

A Magyar Olimpiai Bizottság által készített összesítés szerint az akkreditációval rendelkező versenyzők, VIP-vendégek, kísérők, csapatvezetők, szövetségi elnökök és funkcionáriusok között 111 olyan személy található, aki érmet szerzett az ötkarikás játékokon.

Hazai részről a szövetség mind a kilenc olimpiai dobogóst meghívta, köztük a sportág egyetlen magyar olimpiai bajnokát, a 25 éve Barcelonában diadalmaskodó Kovács Antalt – aki jelenleg a szövetség alelnöke –, továbbá versenyzőként jelen van a 2012-ben ezüstérmes Ungvári Miklós és a szintén Londonban harmadik Csernoviczki Éva. Az 1992-ben bronzérmes Csősz Imre a nemzetközi szövetség ellenőreként dolgozik a Papp László Arénában, s a listán szerepel a barcelonai második Csák József és Hajtós Bertalan is. A bronzérmesektől a vb-re várják az első magyar dzsúdós medált 1976-ban Montréalban megszerző Tuncsik Józsefet, illetve a két moszkvai hőst, Kincses Tibort és Ozsvár Andrást is.

Magyar származású a vb-vendégek közül a bajai születésű, de ausztrálként olimpiai bronzérmes Pekli Mária, aki ezúttal edzőként érkezett Budapestre.

Az illusztris névsor legnépesebb nemzete a japán, a sportág őshazájának olimpiai dobogósai közül 13-an vannak jelen az első magyarországi vb-n. Köztük található a montreali bajnok Uemara Haruki, a sportágalapító Dzsigoro Kano által 1882-ben létrehozott tokiói Kodokan Intézet igazgatója, továbbá az 1984-es győztes Jamasita Jaszuhiro, aki sorozatban 203 meccset nyert meg, valamint a sydneyi bajnok Inue Koszej – Kovács Antal egykori riválisa –, aki három világbajnoki címmel büszkélkedhet.

A magyar főváros vendége Ezio Gamba is, aki olaszként diadalmaskodott a moszkvai játékokon, de jelenleg orosz állampolgár és az orosz válogatott kapitányaként tevékenykedik Budapesten.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik