NS: Szalai ismét megmondja; melbourne-i időutazás – hétfő

Vágólapra másolva!
2017.03.26. 23:16
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

A portugálokkal szemben simán elbukott világbajnoki selejtező után Bernd Storck szövetségi kapitány és a játékosok is látják, hogy válogatottunk egyelőre még nincs azon a szinten, hogy felvehesse a versenyt az Európa-bajnokkal, ám ennek ellenére látnak pozitívumokat is. A helyszínről tudósító kollégáink természetesen megszólaltatták a kapitányt, de rajta kívül Nagy Ádám, a mindig sarkosan fogalmazó Szalai Ádám, valamint Gulácsi Péter és Vinícius is elmondja önkritikus véleményét. Megnéztük, miként reagált a nemzetközi sajtó a Lisszabonban történtekre és persze a portugálok reakciójáról is beszámolunk

Szerencsére van jó hírünk is, Szoboszlai Dominik az oroszoknak lőtt két gólja után a norvégokat is sokkolta, a Salzburgban légióskodó középpályás az Eb-selejtező utolsó pillanatában juttatta ki a válogatottunkat a horvátországi kontinenstornára. A találkozó hőse a lefújást követően pedig csak annyit mondott, hogy... Ezt is megtalálhatják a hétfői számunkban

Az első félidőt ugyan átaludta, de a szünet után már ellenállhatatlan volt a Szeged férfi kézilabdacsapata a dán Silkeborg elleni BL-nyolcaddöntő első meccsén, azaz a hatgólos hátrányból talpra álló magyar együttes közel került a továbbjutáshoz

A Formula–1 szerelmesei örülhetnek, vége a szünetnek, az Ausztrál Nagydíjjal megkezdődött az új szezon. Melbourne-ben Sebastian Vettel kihasználta Lewis Hamilton hibáit, a négyszeres világbajnok német győzött az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, amely Zsoldos Barna szerint egyfajta időutazás volt a múltba

Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
15 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05
Ezek is érdekelhetik