Cselgáncs: ijesztő baleset, szakadékba zuhant a dzsúdós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.14. 12:54
Előbb még megvédte címét az országos cselgáncsbajnokságon a 22 esztendős Szabó Frigyes, a hazafelé vezető úton azonban autójával édesapjával együtt egy szakadékba zuhantak. Szerencsére csak a gépjárműnek esett baja.

„Édesapámmal, egyszersmind edzőmmel autóztunk hazafelé Únyra, amikor Szomor és Máriahalom között egy jeges útszakaszon irányíthatatlanná vált a Ford Focusunk. Pedig semmiféle hibát nem követtem el, ám a kocsi mégis megállíthatatlanul sodródott az út széle felé, ahol egy nyírfa törzsén gellert kapott” – mondta a magyar dzsúdós a Borsnak.

„Magatehetetlenül zuhantunk apámmal egy tizenkét méter mély szakadékba
. A kocsi hosszanti irányban megpördült, végül négy keréken landolt. Mivel előírásszerűen bekötöttük magunkat, zúzódásokon kívül nagyobb bajunk nem esett, ráadásul a Focus sem gyulladt ki. Igaz, hasznavehetetlen ronccsá vált” – mesélte Szabó.

A 22 esztendős sportoló óriási szerencsével tehát megúszta az esetet, így folytathatja felkészülését a nyáron, Budapesten megrendezendő világbajnokságra. Pedig semmiféle hibát nem követtem el, ám a kocsi mégis megállíthatatlanul sodródott az út széle felé, ahol egy nyírfa törzsén gellert kapott” – mondta a magyar dzsúdós a Borsnak.

„Magatehetetlenül zuhantunk apámmal egy tizenkét méter mély szakadékba
. A kocsi hosszanti irányban megpördült, végül négy keréken landolt. Mivel előírásszerűen bekötöttük magunkat, zúzódásokon kívül nagyobb bajunk nem esett, ráadásul a Focus sem gyulladt ki. Igaz, hasznavehetetlen ronccsá vált” – mesélte Szabó.

A 22 esztendős sportoló óriási szerencsével tehát megúszta az esetet, így folytathatja felkészülését a nyáron, Budapesten megrendezendő világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

Súlyos balesetet szenvedett a négyszeres Tour de France-győztes, kórházba szállították

Kerékpár
2025.08.28. 14:55

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
2025.08.23. 11:06

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
2025.07.11. 11:30

Profi sportolók, akik autóbalesetben vesztették életüket

Egyéb egyéni
2025.07.04. 08:46

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56

Intenzív osztályon kezelik a brazil válogatottal világbajnok védőt

Minden más foci
2025.05.18. 13:20

Autós hajtott a tömegbe a katalán derbi előtt, tizenhárman megsérültek

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 10:10
Ezek is érdekelhetik