Az outsider esélye – exkluzív interjú az AIPS elnökével

Ha valahol van hagyománya, presztízse a sportújságírásnak, az Olaszország. Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) elnöki tisztét is a La Gazzetta dello Sport szerkesztőségének jeles képviselője tölti be. A világszervezet feje a belvárosban adott interjút a Nemzeti Sportnak.

– Miben látja a szavazással megítélt díjak jelentőségét a sport világában, ahol a versenyek, mérkőzések tétje szintén a győzelem?
– Lélektani üzenete van, hasonlóképpen, mint a filmeseknél az Oscar-díjnak. Megerősítés a sportolónak, aki a nemzetközi mellett a – bizonyos szempontból még fontosabb – hazai szakma elismerését is kiérdemli. Díja mellé a győztes felelősséget is kap, példát kell mutatnia a fiatalabb nemzedéknek.

– Az AIPS-nél Hosszú Katinka lett 2016-ban az év női sportolója Európában. Mennyit ér ez a siker?
– Meg kell nézni, kik szavaztak, és rögtön világossá válik a választás súlya: mintegy négyszáz szakíró adta le a voksát a világ minden táján, összesen száztíz országból. Kell ehhez bármit is hozzátenni?

– Különleges évet hagyott háta mögött a magyar sport, hiszen miközben a labdarúgó-válogatott harminc év után nagy tornán vett részt, és ünneplő tömegeket vitt utcára, az igazi győzelmeket az olimpiai aranyérmesek jegyezték. Most akkor melyik ér többet?
– Olimpiai évben az olimpia győz, a futball veszít. A nyolc magyar olimpiai elsőség világszinten nagyobb jelentőségű, mint az, hogy a magyar válogatott ott volt, megnyert egy mérkőzést, és továbbjutott az Európa-bajnokságon. Esetleg ha a döntőbe jut, más a helyzet, így azonban az olimpiai eredmény előbbre való.

– Magyarország tizenkettedik lett az olimpiai éremtáblázaton, ami lakosságarányosan kiemelkedő teljesítmény. Mi adja a magyar sport erejét?
– A hagyomány. Mindig is sportszerető, sport mellett elkötelezett nemzet volt a magyar, ez nem vész el.

– Ugyanakkor kritikusok szerint torzítja a riói képet, hogy a nyolc aranyat csak három sportág hozta, az úszás, a vívás és a kajak-kenu.
– Nem értek egyet ezzel, hibás a megközelítés. Normális, hogy egyes sportágaknak vannak kiemelkedő időszakai, miközben más sportágak kevesebb sikert érnek el. Volt a magyar atlétikának is szép korszaka, a labdarúgásról nem is beszélve.

– Furcsa kettősség a sportban, hogy a futball fontosságát, népszerűségét, anyagi hátterét tekintve mintha a többi sportágtól független, külön birodalomként működne. Nem aránytalanság ez?
– A labdarúgásnak mindig is különleges vonzereje volt, gondoljunk csak Puskásék idejére, amikor még rádión hallgatták tömegek a közvetítést. Ha kiváltságos helyzetben van a futball, annak is köszönhető, hogy hatékonyabban tudott előrelépni, hallgatott az idők szavára. Ez a sportág a miénk, a hagyományunk, a kultúránk része, ahogyan az Egyesült Államoknak az amerikai futball.

– Hogyan látja Budapest esélyeit a 2024-es olimpia megrendezésére Párizzsal és Los Angelesszel szemben?
– Budapest outsider. Mindenki azt mondja, hogy a verseny Párizs és Los Angeles között zajlik, mert ők korábban kezdték, mert adtak már otthont olimpiának, mert közismertebbek. Ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, mint amikor a Ferencváros versenybe száll a Barcelonával és a Bayern Münchennel. Győzhet a Ferencváros is, de tisztában kell lenni azzal, hogy nem számít esélyesnek. Pedig a termék jó. Néhány hónapja Dohában volt szerencsém látni a magyar prezentációt, és tanúsíthatom, sokaknak tetszett. A prezentáció és a szavazás azonban két különböző dolog.

– Melyek a meghatározó szempontok?
– Párizs és Los Angeles pályázata bizonyos szempontból összetettebb, de lehet bízni abban, hogy megtörténik az, amit Rio esetében tapasztaltunk. A hét jelentkező közül a szigorú technikai feltételek alapján a brazil város az ötödik volt, így kiesett volna a szűrésnél, a döntéshozók azonban más szempontokat tartottabb fontosabbnak, és így hajszállal bár, de bekerült a négy lehetséges helyszín közé. A folytatást ismerjük. Budapest ajánlata az Agenda 2020-szal áll összhangban, amelynek lényege, hogy az eseményt ne megalomániás módon szervezzék. Innentől kezdve a magyarokon múlik, hogy el tudják-e adni az árujukat.

– A kérdést régóta firtatják közgazdászok, politikusok, újságírók: kifizetődő olimpiát rendezni?
– Helyszíntől függ. Barcelonába megérte elvinni az olimpiát, az 1992-es játékok nyomán jó értelemben átalakult a város. Ugyanez elmondható Torinóról, a 2006-os téli olimpia helyszínéről. Felpezsdítette a turizmust az addig kissé alvó településen. Bár csupán egy órára van Milánótól, addig nemigen jártak át Torinóba – azóta igen. Személyes véleményem, hogy Párizsban vagy Los Angelesben nincs annyi turisztikai tartalék, mint a szintén világszerte ismert, de az előbbiekhez képest kevésbé látogatott Budapestben. A rendezés lehetőséget adna arra, hogy olyanok is megismerjék a magyar főváros szépségét, akik eddig nem jártak itt.

– Miként fogadta Róma visszalépésének hírét?
– Virginia Raggi polgármesteri kampányában világossá tette, hogy gazdaságossági megfontolásból nem támogatja a római olimpiát. Megnyerte a választást, következetes maradt ígéretéhez. Hogy tévedett-e, nem tudjuk bizonyítani.

– Ha a mai élsportról beszélünk, muszáj szóba hozni a betegségeket is. Például a doppingot.
– És a doppinggal együtt járó még nagyobb bajt, a fogadási csalást! Jóval kevesebb kockázattal működhetnek a bűnszervezetek a sportban, mint az élet más területein. Ha kokaint árulsz az utcán, elkapnak a rendőrök, és börtönbe dugnak. Ha megbeszélt eredményt szervezel le, alig vagy veszélyben. És ez a legnagyobb tragédia: ha a néző nem hihet többé annak, amit a pályán lát, kiábrándul, és hátat fordít a sportnak. A színházban ismered a szereplőket, előre lehet tudni, hogyan végződik a darab. A vasárnapi meccs varázsát eddig ezzel szemben az adta, hogy megismételhetetlen, egyszeri előadást láttál. Ha ez borul, mindennek vége. Elveszíti hitelét, és érdeklődés híján összeroppan a sport, ami felmérhetetlen erkölcsi, kulturális és szociális károkat okoz.