AIPS: Nagyon elégedett vagyok a Nemzetek Ligájával és a Konferencialigával – Ceferin

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2022.10.03. 19:43
null
Gianni Merlo és Aleksander Ceferin az AIPS pódiumán (Fotó: AIPS)
Kilencszázhetven nappal a 2020 februárjában rendezett budapesti kongresszus után ezúttal Róma ad otthont a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) 84. kongresszusának.

Az első plenáris program hétfőn Aleksander Ceferin UEFA-elnök és Gianni Merlo AIPS-elnök pódiumbeszélgetése volt, amelyen az európai futball több aktuális témája szóba került. Aleksander Ceferin kiemelte, hogy szerinte a nemrég létrehozott versenysorozatok jót tettek a sportágnak, és a kontinens futballjának összetartó erejére is felhívták a figyelmet.

„A Nemzetek Ligája és a Konferencialiga még érdekesebbé, színesebbé tette az európai futballt, nagyon elégedett vagyok velük – mondta az 54 éves sportvezető. – Sokan megkérdőjelezték a két új sorozat létjogosultságát. A Konferencialigában azonban a Roma döntője talán több szurkolót érdekelt, mint az Európa-liga fináléja, ez is azt bizonyítja, hogy jó ötlet volt a létrehozása. Emellett örömteli, hogy a Szuperliga-kezdeményezés, valamint a koronavírus-járvány után az európai futballtársadalom egységesebb, mint valaha.”

Csisztu Zsuzsa – aki a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnökeként Mravik Gusztáv alelnökkel és Szöllősi György elnökkel, lapunk főszerkesztőjével képviseli országunkat a rendezvényen – arról érdeklődött, Ceferin mit szól Thomas Bach NOB-elnök nyilatkozatához, miszerint meg kellene vizsgálni, hogy ne büntessék meg az orosz sportolókat a háború miatt. Az UEFA elnöke azonban diplomatikus, egyúttal kitérő választ adott, mondván, nem szeretné kommentálni „Thomas barátja” szavait.

Legfrissebb hírek

Cipruson járt az AIPS küldöttsége

Egyéb egyéni
2025.01.21. 19:05

Simone Biles és Armand Duplantis az év sportolói az AIPS-nél

Egyéb egyéni
2024.12.30. 19:31

AIPS: négy magyar jelölt az év legjobbjai szavazáson

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:17

Egymilliárd eurót fordít a női labdarúgásra az UEFA

Minden más foci
2024.10.30. 13:50

Hősies csatában elbukó magyar női csapatok; Megnehezítette a BL-visszavágót a Fradi

E-újság
2024.08.07. 00:11

Az UNESCO székházában, a Nemzeti Sporttal ünnepelte 100. évfordulóját az AIPS

Párizs 2024
2024.08.06. 23:02

Százéves az AIPS – fiatal riporterek meséltek hazájukról olimpiai történeteket

Egyéb egyéni
2024.07.02. 21:13

Ceferin: Fogalmam sincs miért, de nálam Németország az Eb egyik legnagyobb favoritja

Foci Eb 2024
2024.06.10. 10:45
Ezek is érdekelhetik