Tokió 2020: ismert a módosított büdzsé, ami még mindig magas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.21. 12:41
A szervezőbizottság ismertette a 2020-as tokiói olimpia csökkentett költségvetését szerdán. A módosított büdzsé szerint az ötkarikás játékokat 1.6 és 1.8 ezermilliárd jen (4-4.6 ezer milliárd forint) közötti összegből rendezik meg.

Ez még mindig több mint kétszerese az eredeti becslésnek, amelyet az ajánlattételi eljárás során közöltek, ez azonban nem tartalmazta a biztonsági és a szállítási költségeket.

A korábbi tervezet átdolgozására azért volt szükség, mert a szeptemberi becslésekben még három ezermilliárd jen szerepelt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig aggasztónak nevezte az adatokat, mert azok elriaszthatják a jövőbeni pályázókat, és Thomas Bach elnök utasította a japán szervezőket, hogy szorítsák két ezermilliárd jen alá a költségvetést.

A NOB egyik alelnöke, John Coates szerint a módosított büdzsé is túlságosan magas, és jelezte: várhatóan további megtakarításokra lesz szükség.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
21 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01
Ezek is érdekelhetik