Birkózó-vb: Korpási Bálint döntős a budapesti versenyen

Vágólapra másolva!
2016.12.10. 15:28
A negyed- és az elődöntőben sem tudták megállítani Korpási Bálintot, aki így bejutott a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájának fináléjába a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán a budapesti BOK (volt Syma) Csarnokban, melynek első napján Galambos Ramóna (55 kg) a bronzéremért mérkőzik majd szombat este.


Az Európa Játékokon második, idei Európa-bajnoki harmadik Korpási első két meccsén elért küzdelmes sikereit követően a lengyel David Karecinski ellen nagyon sima győzelmet aratott.
Az Európa Játékokon második, idei Európa-bajnoki harmadik Korpási első két meccsén elért küzdelmes sikereit követően a lengyel David Karecinski ellen nagyon sima győzelmet aratott.

A magyar birkózó rögtön a kezdés után villámgyors derékra támadást mutatott be, melyből eldobta ellenfelét, s 4:0-ra vezetett. A folytatásban továbbra is az ő akarata érvényesült, a lengyel küzdött, de eredménytelenül, s már a szünetig majdnem technikai tust jelentő, nyolcpontos hátrányba került, egy intés és egy dobás nyomán (7:0). A szünet sem segített Karecinskinek, Korpási ugyanis a második szakaszban, fél perc után derékon ragadta, eldobta, így 11:0-ás technikai tussal győzött.

A négy között az a román Ilie Cojocari várt a BVSC birkózójára, akit márciusban az Eb bronzmeccsén simán vert. A mérkőzés képe nagyon hasonló volt a rigaiéhoz, ugyanis Korpási egyik akciót a másik után hajtotta végre. Az első percben mögé került, majd a kiemelésből kimenekült a szőnyegről a román, így 4:0-ra vezetett a magyar. Aztán a folytatásban még két levitel következett, így két és fél perc alatt technikai tussal véget ért a meccs (8:0).

„Nehezen indult ez a nap, nagyon feszült voltam, s a kirgiz fiú ellen meg is szenvedtem – értékelt az MTI-nek Korpási Bálint. – A szerb elleni második meccsemen már jobb volt a helyzet, ott dominált az erő, aztán a lengyel és most a román fiú ellen is jól ment a birkózás."

A fináléban Korpási a négy között a világ- és Európa-bajnok azeri Haszan Alijevet legyőző moldovai Daniel Cataragával csap majd össze.

Az éremmérkőzések 17.30-kor kezdődnek, s Korpási mellett Galambos Ramóna is szőnyegre lép majd, méghozzá az 55 kilósok egyik bronzcsatájában a kazah Aijm Abdildina ellen.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik