Birkózás: Korpási Bálint aranyérmes a budapesti vb-n!

Vágólapra másolva!
2016.12.10. 20:09
null
Korpási „Maci” nyakába aranyérem kerül (Fotó: Magyar Birkózószövetség)
Korpási Bálint aranyérmet nyert a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán a budapesti BOK (volt Syma) Csarnokban.

A BVSC versenyzője a szombat esti fináléban a moldovai Daniel Cataragával csapott össze, s a kiélezett mérkőzésen 2:1-re győzött.

A 2015-ös Európai Játékokon ezüstérmes, az idei Európa-bajnokságon harmadik Korpási Bálint karrierje első felnőtt világbajnoki érmét szerezte meg, egyúttal a magyar birkózás 28. világbajnoki címét ünnepelhette.

„Nagyon kemény volt a döntő, mindent kiadtam magamból, arra figyeltem, hogy a második menetben őt intsék. Nagy volt rajtam a nyomás, de kibírtam, sokat segített a hazai közönség, de még inkább a rengeteg munka” – nyilatkozta az újdonsült vb-győztes.

A vasárnap szereplő magyar versenyzők közül Barka Emese (női 60 kg) azeri, Gulyás Zsombor (szabadfogású 70 kg) ukrán, Szabó László (kötöttfogású 80 kg) pedig görög riválissal kezd.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik