NS: az újpesti legenda kritikája; megállíthatatlan kosarasok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.07. 23:39
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Egy nappal a Feröer elleni 0–0 után még mindig nem tűnik igazán fényesnek az eredmény, de Bernd Storck kapitány elmondta, tudja, mi a megoldás. És faggattuk Gulácsi Pétert, Nagy Ádámot meg Fiola Attilát is, na meg megkérdeztük Göröcs Jánost, az egykori újpesti legendát, ő mit szólt a meccshez. Előrebocsájtjuk, nincs elragadtatva.

Mi a helyzet a csoportunkban – egyébként? Bevalljuk, Andorrával nem foglalkozunk sokat, de másik három csoportellenfelünk keddi alakítását alaposan körüljárjuk.

Henning Berg, a Videoton vezetőedzője őszinte interjút adott Pietsch Tibornak, és nemcsak arról beszélt, hogy hányadán áll Sir Alex Ferguson telefonszámával, hanem arról is, hiányozni fog-e Lang Ádám, meg arról, ki érdemli meg a bajnoki címet, és mi köze ennek a Ferencvároshoz.

Megállíthatatlan a magyar kosárlabda-válogatott, Bobory Balázs pedig ott volt Kavadarciban, amely egy valóban létező település, hogy megörökítse az Európa-bajnokság felé menetelő együttes útjának újabb állomását a macedón szocreál valóságban.

Tudják, hány magyar dolgozik a Formula–1-ben? Egy, méghozzá Fürti: a Williams istálló szerelője, polgári nevén Jánvári Zsolt elképesztő utat járt be Kisvárdáról a száguldó cirkusz futamáig.

Két világbajnok veszi kezelésbe a magyar ökölvívást, amelyre rá is fér a dolog: Balzsay Károly szövetségi kapitány és az őt segítő Erdei Zsolt nagy fába vágták a fejszéjüket, elvégre egy ötödik, érem nélkül befejezett olimpia csúnya baleset lenne, márpedig a tokiói siker immár az ő felelősségük.

Indul az NFL! Négyoldalas Amerika-mellékletünket most egy az egyben a tengerentúli profi amerikaifoci-bajnokságnak szenteljük, összeszedve a legérdekesebb érdekességeket (minden csapatról egy jót egy rosszat), a legnevesebb búcsúzókat és a legígéretesebb fiatalokat, valamint a leghülyébb mondásokat – és még sok más érdekességet.

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Kilencvenéves lapunk korábbi munkatársa, Czifferszky Béla

Egyéb egyéni
2025.07.05. 13:34

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

A halászléhez a Nemzeti Sportot olvasta a miniszterelnök

Egyéb egyéni
2025.07.03. 18:04

Csak mondják a magukét – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 23:54

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50
Ezek is érdekelhetik