Tokió 2020: érmet szereznének a magyar karatésok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.03. 10:21
A Magyar Karate Szakszövetség célja, hogy magyar versenyző is kijusson a tokiói ötkarikás játékokra, és onnan éremmel térjen haza. Ezt azután közölte a szervezet, hogy négy másik sportággal együtt a karate programba vételét is javasolta a 2020-as olimpiára a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága.

A NOB vb szerdán Lausanne-ban egyhangúlag támogatta a tokiói szervezők javaslatát, hogy a gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball/softball ott legyen a 2020-as nyári játékokon. A végső szót a NOB teljes ülésének kell kimondania augusztusban.

A magyar szövetség tájékoztatása alapján karatéban férfi és női formagyakorlatban (kata), valamint 3-3 súlycsoportban küzdelemben (kumite) rendeznék a versenyeket, mindenhol tíz résztvevővel. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a MOB alelnöke szerint a végrehajtó testület azt a döntést hozta meg, amit valamennyi karatés remélt.

„A NOB reformcsomagja, az Agenda 2020 az olimpiát rendező városnak lehetőséget ad arra, hogy sportágakat jelöljön a programba kerülésre. Miután küzdősportunk őshazája Japán, nyilvánvalónak tűnt, hogy az eddig is az olimpia kapuján kopogtató karate a kiválasztottak között lesz. A jelölést követően az egész karatés világ azon dolgozott, hogy a mostani megerősítés megszülessen, és azt gondolom, hogy valószínűleg jóváhagyja ezt majd a NOB közgyűlése is" – fogalmazott.

A sportvezető elmondta: a hazai szövetségben is erre a döntésre készültek, és úgy alakították a stratégiát, hogy 2020-ban a magyar karate képviseltesse magát a japán fővárosban.

„Miután a karate minden bizonnyal ott lesz Tokióban, az MKSZ minimális célja, hogy magyar versenyző is kvalifikálja magát. Nem lesz könnyű, mert a világ tíz legjobbja lesz ott kategóriánként, de mindent elkövetünk, hogy sportolóink közéjük kerüljenek, és szeretnénk éremmel zárni az elsõ részvételt" – jelentette ki Mészáros János, aki a jövőt illetően hozzátette: mind a magyar, mind a világszövetségnek azon kell fáradoznia, hogy a karate biztosítsa a helyét a 2024-es ötkarikás játékokon is.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
6 órája

Magyarország ad otthont a 2029-es godzsu-kaj karate-világbajnokságnak

Egyéb egyéni
2025.08.22. 13:11

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39
Ezek is érdekelhetik