NS: Bernd Storck felelősnek érzi magát a magyar futballért – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.14. 00:03
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Gondolták volna, hogy legutóbb 1933-ban rendeztek Ferencváros–Újpest kupadöntőt? Jó, a hetvenes években volt egy négyes döntő, ahol mind a két csapat szerepelt, de klasszikus fináléra ebben az összeállításban 83 évet kellett várni. Azt már tudtuk, hogy a lila-fehérek lesznek a május 7-i döntő egyik résztvevői, hozzájuk csatlakozott szerdán a Fradi. Persze a kapitális védelmi hiba, az ebből következő kiállítás és tizenegyes után nem volt kérdés, hogy a hetven percig létszámfölényben játszó Ferencváros lép tovább. Tudósítás, vélemények, nyilatkozatok

Persze a Bajnokok Ligájában is történt egy s más. A Bayern simán továbbjutott a Benficával szemben, ez rendben is van, ám arra gyaníthatóan kevesebben számítottak, hogy az Atlético Madrid kiejti a Barcelonát. Pedig megtörtént. A játékvezetőt amúgy egyik fél sem fogja az egekig magasztalni, de ez már nem változtat a tényeken. Csütörtöki számunkban erről is beszámolunk

Tiszta fejekre van szükség – mondta lapunknak Bernd Storck szövetségi kapitány, aki átlátható viszonyokat remél, és felelősnek érzi magát a magyar futball sorsáért, s minden erejével azon van, hogy lefaragjon valamit a lemaradásunkból

„Nem vagyok diktátor” – jelentette ki Gianni Infantino, a FIFA elnöke, nyilván nem minden ok nélkül… A német Kickernek adott interjúból kiderül, hogy szerinte az offshore-botrány nem lesz hatással a szervezetre, ami pedig a negyvencsapatos világbajnokság ötletét illeti, ez ügyben (is) meghallgatja az érveket és ellenérveket. Még szép

Szétszedek mindenkit! – mondta a születésnapos Bernek Péter az úszók országos bajnokságán a kétszáz gyors fináléja előtt, és úgy is tett. Persze nem csak ez történt Győrben, miként az Kovács Erika beszámolójából kiderül, sőt még Hargitay András szövetségi kapitánnyal is beszélgetett az elmúlt hetekben kialakult helyzetről és az új feladatáról

Ha csütörtök, talán már mondanunk sem kell, hogy Népsport melléklet. Ezen a héten felidézzük: Orth György párbaját; Adler Zsigmond pályáját; Az old boys örökrangadót; A lágymányosi stadiontervet

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik