Birkózó Eb: Sastin Marianna negyedszer bronzérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.08. 18:48
null
Sastin Marianna az ötödik Eb-érmet szerezte meg Rigában (Fotó: AFP, archív)
Sastin Marianna bronzérmet nyert a 63 kilogrammos súlycsoportban a rigai birkózó Európa-bajnokságon a német Nadine Weinauge legyőzésével.

 

Az elődöntő után nem sokkal Wöller Ákos, Sastin edzője és férje Weinaugét nem könnyű, de verhető ellenfélnek nevezte, felesége ugyanakkor este alaposan rácáfolt szavaira, mivel nagyon egyoldalú meccsen győzte le riválisát.

A bronzcsatában a Vasas világbajnoka nem sokáig hagyott kétséget afelől, hogy melyikük a jobb birkózó: alig telt el fél perc, amikor gyönyörű akcióval a német mögé került, majd egy gyors billentéssel 4–0-ás előnyre tett szert. A magyar sarokban Wöller és Gulyás István szakágvezető is hangosan instruálta Sastint, ám igazán nem kellett izgulniuk, mivel a 32 éves klasszis uralta a meccset és ellenfelét is.

A második percben egy újabb mögé kerüléssel 6–0-ra növelte előnyét a magyar, majd a harmadikban eldöntötte a mérkőzést, miután egy újabb sikeres levitelt követően billenteni tudott, így a mérkőzésvezető 2:37 percnél technikai tussal véget vetett az összecsapásnak.

„Nagyon örülök ennek az éremnek. Azt hiszem, nagyon jól ment ma a birkózás, egyedül az elődöntő nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna – nyilatkozta az MTI-nek sikere után a magyar női birkózás legeredményesebb alakja. – A négy között kicsit kapkodtam, sokat hibáztam, ám a többi meccsemet technikaival nyertem, többek között a bolgár olimpiai kvótás ellenit is, ami boldoggá tesz. Az Eb-n szerettük volna megnézni, hol tartunk az olimpiai kvalifikációs tornákra történő felkészülésben, s úgy gondolom, jól állunk.”

„Hiába az olimpiai kvalifikációs viadalok és maga az olimpia a legfontosabb versenyek idén, egy Eb-nek mindig komoly jelentősége van, s egy érem nagyon sokat ér” – kezdte értékelését Gulyás István, aki emlékeztetett arra, hogy Sastin ugyan kényszerűségből szerepel 58 kilogramm helyett ebben a súlycsoportban, ám nem most először birkózott ebben a kategóriában, korábban vb-ezüst és Eb-bronzérmet is nyert már a 63 kilósok között. „Mariannának megint sikerült egy olimpiai indulót legyőznie, idén már nem először, ami nagyon komoly dolog, s egyben biztató a kvalifikációs versenyekre nézve”.

Sastin Marianna pályafutása ötödik Európa-bajnoki érmét szerezte meg, ez a negyedik bronza.

A nap másik két magyarja közül a szabadfogású Molnár József (57 kg) a negyeddöntőben, míg Veréb István (86 kg) a nyolcaddöntőben esett ki.

Szerdán Dénes Mercédesz (53 kg), Sleisz Gabriella (60 kg) és a szabadfogású Lukács Norbert (65 kg) lép szőnyegre Rigában.
Legfrissebb hírek

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
13 órája

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
18 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02
Ezek is érdekelhetik