Asztalitenisz: vereség a románoktól, az alsó ágon a nők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.02. 12:33
A magyar női válogatott 3:1-re kikapott szerdán a románoktól a Kuala Lumpurban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokságon, így nem jutott be a legjobb 12 közé, s a folytatásban a 13-24. helyért játszik.

Téglás Péter szövetségi kapitány együttese ki-ki mérkőzést vívott európai ellenfelével, a tét a csoport harmadik helye, és az ezzel együtt járó felső ági folytatás volt.

Az első meccsen Póta Georgina viszonylag simán megverte Daniela Dodean Monteirót, majd Madarász Dóra az első szett megnyerése után ugyanilyen simán kikapott az aktuális egyéni Európa-bajnok Elizabeta Samarától.

A harmadik párban Pergel Szandra 2:0-ra vezetett, majd 2:2-es állásnál meccslabdája is volt, mégis kikapott Szőcs Bernadette-től, s így már a riválisnál volt az előny.

Az utolsó összecsapáson Póta és Samara játszott egymással, az ötszettes, fordulatos küzdelmük a román játékos sikerét hozta, ezzel a csapattalálkozó is eldőlt.

A magyarok csoportnegyedikként nem játszanak az alsó ági rájátszás első körében, a következő ellenfelük később válik ismertté.

ASZTALITENISZ CSAPAT-VB
Nők, első osztály, A csoport, 5. (utolsó) forduló:
Románia–Magyarország 3:1

Daniela Dodean Monteiro–Póta Georgina 1:3 (–6, –10, 4, –2)
Elizabeta Samara–Madarász Dóra 3:1 (–10, 6, 3, 8)
SzőcsBernadette–Pergel Szandra 3:2 (–5, –7, 9, 4, 11)
Samara–Póta 3:2 (7, –10, –9, 8, 8)
A csoport többi mérkőzésén:
Kína–Tajvan 3:0
Spanyolország–Malajzia 3:0
A végeredmény:
1. Kína 10 pont
2. Tajvan 9
3. Románia 8
4. Magyarország 7
5. Spanyolország 6
6. Malajzia 5
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.

KORÁBBAN
F, második osztály, G csoport, 5. (utolsó) forduló:
Egyiptom–Magyarország 3:1

Mohamed el-Bejali–Jakab János 3:2 (–8, 10, 9, –6, 8)
Omar Asszar–Kosiba Dániel 3:1 (8, 11, –7, 8)
El-Szajed Lasin–Lakatos Tamás 2:3 (8, –8, –7, 9, –7)
Asszar–Jakab 3:1 (9, –11, 7, 6)
A csoport többi mérkőzésén:
Argentína–Szlovénia 3:1
Mexikó–Norvégia 3:1
A végeredmény:
1. Egyiptom 10 pont
2. Argentína 9
3. Magyarország 8
4. Szlovénia 7
5. Mexikó 6
6. Norvégia 5
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.

Mindkét nem képviselői négy divízióban küzdenek meg egymással a vasárnapig tartó vb-n, minden osztályban négy hatos csoportban kezdődött a verseny. A csoportgyőztesek minden osztályban egyből a negyeddöntőbe jutottak, a másodikok pedig a harmadikokkal játszanak a negyeddöntőbe kerülésért. Ugyanezt a szisztémát alkalmazzák az alsó ági rájátszás során is, azaz a csoportnegyedikek az egyenes kieséses szakasz első körében kiemeltek lesznek, abban csak a csoportötödikek és a -hatodikok játszanak.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik