Rio 2016: a zika miatt Kenya lemondhatja a részvételt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.09. 10:51
A Brazíliában és Dél-Amerikában terjedő zikavírus miatt távol maradhatnak az augusztusi, riói játékoktól a kenyai sportolók.

Erről az ország olimpiai bizottságának elnöke beszélt kedden. Kipchoge Keino a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott: „Természetesen nem küldünk oda kenyaiakat, ha járvány lesz a zikavírusból.”

A kelet-afrikai ország sportolói elsősorban közép- és hosszútávfutásban tartoznak a világ élvonalához, olyannyira, hogy a tavalyi atlétikai világbajnokságon Kenya végzett az éremtáblázat élén.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikavírusos megbetegedések száma az amerikai kontinensen.

A brazil egészségügyi minisztérium novemberben megerősítette, hogy ez a vírus áll a magzatoknál egyre szaporodó mikrokefáliás, kóros kisfejûséggel járó elváltozások hátterében.

A riói szervezők ugyanakkor két hete jelezték: mivel a játékok augusztusi időpontja a helyi télre esik, a szárazabb és hűvösebb éghajlat jelentősen csökkenti majd a vírust terjesztő szúnyogok jelenlétét.

 

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Szenegál és Elefántcsontpart is megnyerte csoportját, és ott lesz a 2026-os vb-n

Foci vb 2026
2025.10.14. 23:02
Ezek is érdekelhetik