Asztalitenisz: minden eddiginél több magyar a paralimpián

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.23. 14:33
Minden eddiginél több, hat asztaliteniszező képviseli Magyarországot a szeptemberi, riói paralimpián. A szakvezetés szerint a csapatban több érem megszerzésének lehetősége is benne van.
Erről a para-asztalitenisz válogatottat egy éve vezető Frank Béla beszélt a Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) által szervezett keddi esélyegyenlőségi bemutatón, amelyen ismertették a versenyzők eredményeit, nemzetközi versenyrendszerét, bemutatták kategóriáikat. Az Ormai László Csarnokban rendezett összejövetelen a szakvezető bemutató edzést tartott a kerekesszékes Major Endrével, valamint Csonka Andrással.„Az a hat kvóta, amit megszerzett a csapat, minden eddigi eredményt és előzetes várakozást felülmúl. – mondta Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke. – Talán közhelyszerű, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a fogyatékosok sportja. Az asztalitenisznek rendkívül jó a rekreációs hatása, korra, nemre, edzettségi állapotra való tekintet nélkül mindenki űzheti. Az integrációs szerepe is fontos a pingpongnak, és általában a sportnak, mi is úgy szervezzük, hogy a fogyatékosok és az épek együtt készüljenek, egy nagy csapatot alkotva. A sikerek igazolják a módszereket.”

Az asztaliteniszezőknél már lezárult a kvalifikációs időszak, s ez alapján a nőknél Arlóy Zsófia (8-as kategória), a férfiaknál Major Endre (1-es kategória), Csonka András (8-as kategória), Zborai Gyula (8-as kategória), az ötödik paralimpiájára készülő Berecki Dezső (9-es kategória) és a négy éve, Londonban aranyérmes Pálos Péter (11-es kategória) képviseli majd Magyarországot Rio de Janeiróban. Pálos, Csonka és Berecki egyébként az NB I-ben játszik az épek között, Arlóy Zsófia a Budapest-bajnokságban férfiak ellen szerepel rendszeresen.

Frank Béla az MTI érdeklődésére azt mondta, nem szeretne túl nagy terhet rakni a játékosokra, de szerinte többükben is benne van az éremszerzés lehetősége a paralimpián. A versenyzők egyelőre a saját klubjukban készülnek, s a szakvezető elmondása alapján az idén minden olyan versenyen részt tudnak venni, amely szükséges a megfelelő felkészüléshez.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik