– Rég láttam annyira felszabadultan örülni, mint a bajnoki döntő utáni percekben. Járt-kelt az aranyéremmel a nyakában a győri csarnok közepén, és ragyogott a boldogságtól.
– Tényleg? Nekem fel sem tűnt. Az biztos, hogy nagyon boldog voltam, de egy bajnoki arany után ez talán természetes. Kicsit meg is könnyebbültem, hogy vége a szezonnak, és hogy sikerült elérnünk, amit annyira szerettünk volna.
– És hogy ez volt utolsó bajnoksága és az az utolsó meccse?
– Az külön boldogsággal tölt el, hogy így sikerült befejeznem a pályafutásomat. Azt hiszem, az összes említett érzés összeadódott, és az lett belőle, amit eszerint kívülről látni lehetett.
– Ha valahogyan el kell lovagolni a naplementébe, amint a westernfilmek végén szokás, alighanem így érdemes.
– Igen, amikor a cowboy mindent elvégzett és mindenkit megmentett... És ha nem is mentettem meg senkit, az azért nagyon jó érzés, hogy a döntőben én is hozzá tudtam tenni a csapat sikeréhez.
– Olyannyira, hogy folytathatná is.
– Pedig nem fogom. Egyszer be kell fejezni, és ebben a szezonban már tudatosan arra készültem, hogy számomra ez lesz a vége, akármi történjék is.
Hogy miért éppen most döntött a befejezés mellett Vérten Orsolya, hogy mit szeretne csinálni a közeljövőben, s egyáltalán, hogy milyen ember, arról a Nemzeti Sport szombaton megjelenő, Hosszabbítás című mellékletében olvashat bővebben.