Luxuskörülményektől a több millió schillinges tartozásig

A kamaszodó Niki Lauda elmondhatta magáról, hogy zsenge életkora ellenére már vezetett traktort, targoncát, hókotrót, kamiont és minden egyéb haszonjárművet, amelyet csak családja ipari területein fellelhető volt – a következő lépés logikusnak tűnt: végre egy saját autó beszerzése. A bökkenő csak az volt, hogy jómódú felmenői nem halmozták el zsebpénzzel, így még arra az ütött-kopott Volkswagen bogárra is spórolnia kellett, amit végül fillérekért meg tudott vásárolni. Saját bevallása szerint a létező összes őrültséget megcsinálta a vén csotrogánnyal, amely akkor lehelte ki a lelkét, amikor a nagyapja egyik birtokán összeeszkábált ugratón próbálta ki, mekkorát lehet repülni vele… A versenyszellem már ekkor érződött rajta, s ezt tovább fokozta, hogy nagybátyját, Heinzet is egyre többet látta amatőr versenyeken indulni, ami nagyon imponált a kamasz Laudának: „Többek között gokartozott, és amikor vett egy újat, megkért, hogy segítsek a bejáratásnál. Folyamatosan háromezres fordulatszámon kellett tartanom a motort, és mély benyomást tett rá, milyen ügyesen csinálom. Elvitt magával a nürburgringi nagydíjakra is, és az egyik évben bemutatott Kurt Bergmann-nak, aki Formula Vee autókat épített.”

HAMISÍTOTT ÉRETTSÉGI, VÉGRE ÖNÁLLÓ ÉLET

Ezek után a fiatalembernek teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ő is bele akar kóstolni a versenyzésbe, előtte azonban kénytelen volt valahogy végigvergődni a középiskolán, amihez semmi kedve sem volt. Utált tanulni, rossz jegyeket szerzett, és még az sem segített, hogy apja átvitte egy nehezen kezelhető diákokra specializálódott gimnáziumba. A sikeres érettségi lehetetlen küldetésnek tűnt, de a legkülönfélébb diplomákkal büszkélkedő család a föld alá süllyedt volna szégyenében, ha a fiú még ezt az akadályt sem veszi sikerrel. Tudta ezt Lauda is, aki az újabb konflik­tust elkerülve fogta magát, elkérte egyik diáktársa bizonyítványát, áthamisította rajta a nevet, és otthon mindenkit megnyugtatott, leérettségizett. „Azért elgondolkodtam, milyen jogi következményei lehetnek a hamisításnak, de úgy voltam vele, ha csak otthon mutatom meg, abból nem lesz baj. A hamisítás nagyon silányul sikerült, ezért szándékosan csak távolról mutattam meg nekik a bizonyítványt, és átütő sikert arattam. Futótűzként terjedt a hír a családban, hogy Niki leérettségizett, mindenki ünnepelt, én pedig így végre járhattam a magam útját.”

Merthogy kapcsolata a közvetlen családtagjaival továbbra is nagyon hűvös volt, amikor pedig a fejébe vette, hogy versenyezni akar, menthetetlenné vált a helyzet. Az úri család fekete báránya tudta, nincs többé maradása az oly idegen közegben, és 18 évesen saját kezébe véve sorsát Salzburgba költözött. Nem sokkal később vásárolt egy Mini Cooper S 1300-ast, amellyel megkezdődött nagy utazása a versenyzés világában. Eleinte hegyi versenyeken ért el szép sikereket, majd az eredményeken felbuzdulva felkereste a korábban nagybátyja révén megismert Kurt Bergmannt, aki lehetőséget adott neki a feltörekvő fiatalok körében népszerű Formula Vee-ben. Kapásból jól ment neki a versenyzés, a kategória soproni versenyét például meg is nyerte 1969-ben, hogy aztán a következő évben megtegyen egy újabb fontos lépést és kipróbálja magát a Formula–3-ban. Ami azonban ott zajlott, még a vad Laudának is sok volt, úgy írta le az ott átélt versengést mint „kéttucatnyi őrült viaskodása”, és az állandó adok-kapok, majd néhány baleset után inkább vette a kalapját. Karrierje folytatása érdekében már ekkor is fel kellett vennie kisebb kölcsönöket, de anyagi helyzetén enyhített, hogy a sportautókkal versenyezve kapott némi fizetést.

NAGYAPJA ISMÉT KERESZTBE TETT NEKI

Az 1971-es év igazán eseménydúsan alakult, hiszen a sportautók mellett néhány Formula–2-es versenyen is elindult – olyan sikerrel, hogy az F1-es Osztrák Nagydíj szervezőinek megakadt a szemük rajta, és elintézték, hogy a March színeiben indulhasson a futamon. A 22 éves Laudának nyilván csodálatos élményt jelentett, hogy így vagy úgy, de elérte a Formula–1-et, pedig az időmérőn hat másodperccel gyengébb időt futott a pole pozíciós Jo Siffertnél, a versenyen pedig húsz kör után kiesett technikai hiba miatt. „Az eredmény nem tántorított el, mert tudtam, hogy az autó egy szar. Rá­adásul később Max Mosley felajánlotta, hogy versenyezzem velük végig a teljes 1972-es évadot – ehhez két és fél millió schillingre volt szükségem.”

És Lauda tudta, hol keresgéljen: az Erste Bankhoz akkor is fordulhatott, amikor még csak a Formula Vee-ben versenyzett, a vállalat továbbra is szívesen folyósított volna neki kedvezményes kölcsönt, hiszen így emblémája már F1-es szinten megjelent volna. A versenyzőnek nem is telt különösebb erőfeszítésébe, hogy megegyezzen a vállalat vezérigazgatójával, és a támogató bankkal alá is írták a szerződést 1972-re. Megígérték, hogy ha felkerül az autóra a szponzorlogó, átutalják a pénzt, így Lauda lélekben már fel is készült élete első Formula–1-es idényére, amikor derült égből villámcsapásként megcsörrent a telefonja: „A bankból hívtak és mondták, hogy probléma adódott az üzlettel, mert a véglegesítéshez még az elnökségnek is jóvá kell hagynia – csakhogy az elnökségben a nagyapám is benne volt. Amikor meglátta a nevem, felkiáltott: »Ez az én Niki Laudám?« Amikor megtudta, hogy rólam van szó, azonnal megvétózta az egészet. Elmentem hozzá és megmondtam neki, hogy törődjön a saját dolgával, és hagyja, hadd járjam az utam. Erre azt válaszolta: »Pontosan ezt nem akarom. Nem akarom, hogy autóversenyző legyél, és ezt a hülye, veszélyes sportot űzd. Azt akarom, hogy egyetemre járj, és normális életet élj!« Ekkor hangzott el tőle az is, hogy egy Laudának az újságok gazdasági és nem a sportrovatában kell szerepelnie. Természetesen nem jutottunk egyezségre, így a legválogatottabb káromkodások közepette küldtem el melegebb éghajlatra.”

AZ ÖNGYILKOSSÁG IS MEGFORDULT A FEJÉBEN

A két Lauda soha többé nem beszélt egymással. Niki ugyanakkor nem nyalogathatta sokáig a sebeit, mert az F1-es szerződést nem akarta veszni hagyni, és még mindig „csupán” a pénzügyi biztosíték hiányzott. A versenyző fogta magát, besétált a piaci rivális Raiffeisen Bankhoz az aláírt kontraktussal, hogy bizonyítsa, nem a levegőbe beszél – és sikerrel járt. A vállalat megadta neki a 2.5 milliós kölcsönt, de csak úgy, hogy ezzel egy időben életbiztosítást is kötött náluk – abban az időben ugyanis a halál mindennapos volt a versenypályákon. A terv tehát összejött, de a neheze még csak most következett, mert a sokra hivatott tehetség a kezdeti próbálkozások során egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Formula–1-ben. Igaz, hogy a March 1972-re sem épített világverő autót, de Lauda folyamatosan elmaradt rutinos csapattársától, Ronnie Petersontól, aki egyszer még dobogóra is állhatott, miközben az osztrák újonc egyetlen pontot sem szerzett.

A helyzet kezdett egyre kilátástalanabbá válni, mert a terv, amely szerint F1-es sikereinek köszönhetően fizeti majd ki óriási adósságát, ekkorra kivitelezhetetlennek tűnt. Bár jobb híján még egyszer nekiveselkedett volna a March-istállóval, hogy a következő évben végre bizonyítsa rátermettségét, november végén kiderült, a csapat súlyos anyagi gonddal küszködik, s Laudának nincs maradása. Mivel addigra már majdnem az összes megszerezhető ülés elkelt 1973-ra, a 23 éves fiatalember fejében a legsötétebb gondolat is megfordult: „A March bicesteri gyárától Londonba vezető útvonalon ismertem egy kereszteződést, amely mögött egy masszív fal húzódott. Ahhoz, hogy megoldjam a problémáim, semmi mást nem kellett volna tennem, mint padlógázzal nekihajtani. Ez volt életem egyetlen pillanata, amikor ilyen gondolataim támadtak. A mögöttem álló idény szarul sikerült, a következőre pedig nem volt pilótaülésem. Összesen négymillió schilling volt az adósságom, nem volt képzettségem, nem volt munkám, és ha találtam is volna, sok-sok év után tudtam volna csak visszafizetni a felhalmozott tartozást.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. július 20-i lapszámában jelent meg.)