Változások jöhetnek a Bajnokok Ligájában

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.23. 13:51
null
Változások jöhetnek a BL-ben (Fotó: Getty Images)
A klubok versenybizottsága május 30-i ülésén vitatja meg, hogy milyen változtatásokat látnának szívesen a következő Bajnokok Ligája-kiírásban.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2024 nyarán vezette be a Bajnokok Ligája új formátumát, amely a hagyományos csoportkörös formátumot a 36 csapatos ligarendszer váltotta fel.

A szövetség azonban továbbra is gyűjti a klubok véleményeit az új lebonyolítási formával kapcsolatban, és a klubok versenybizottsága május 30-án ülésezik Münchenben, és megvitatja, hogy milyen változtatásokat javasol az UEFA-nak.

A Sport Bild szerint három fő téma van. Először is eltörölnék a döntetlen állás után következő kétszer tizenöt perces hosszabbítást, ehelyett azonnal tizenegyesek jönnének. Ezzel a játékosokat próbálják óvni.

Felvetődhet, hogy a főtáblán első nyolc helyen végző csapat a negyeddöntőben és az elődöntőben is élvezze a hazai pálya előnyét, vagyis otthon játszhassa a visszavágót. Ez jelenleg csak a nyolcaddöntőre érvényes, és főleg az Arsenal kritizálta, amely a főtáblán a harmadik helyen végzett, és mégis Madridban játszotta a visszavágót, pedig nyolc hellyel előzte meg a címvédőt. Az Arsenal az elődöntő második mérkőzését is idegenben vívja, pedig ellenfele, a Paris Saint-Germain csak 15. volt.

A harmadik javaslat arra vonatkozik, hogy azonos országbeli csapatok ne találkozhassanak egymással a negyeddöntő előtt. Ezt erre az idényre törölte el az UEFA, már a rájátszásban és a nyolcaddöntőben összejöhetett a PSG–Brest, a Bayern München–Bayer Leverkusen és a Real Madrid–Atlético Madrid párosítás is. 

 

Legfrissebb hírek

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
1 perce

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
50 perce

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
9 órája

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
9 órája

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
11 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
16 órája

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
20 órája

A Galatasaraynak fel kell pörögnie a norvégok ellen is!

Bajnokok Ligája
20 órája
Ezek is érdekelhetik