Két kerékkel kevesebb, valahol mégis több az F1-nél

A Formula–1 és a MotoGP paddockjában végigsétálva nemigen vesz észre különbséget az ember: a garázsok oldalán a műszaki feladatokat ellátó kamionok állnak, a másikon a csapatok pihenőhelyéül és étkezőjéül szolgáló motorhome-ok. A kettő közötti utcában hatalmas a tömeg, a vendégek célja, hogy megpillantsák valamelyik szupersztárt, esetleg autogramot kérjenek tőlük.

Barcelonában a MotoGP-verseny sem volt sokkal izgalmasabb, mint bármelyik F1-es futam, a világbajnokságot évek óta uraló Marc Márquez tükörsimán nyert, miután csapattársa, Jorge Lorenzo a második körben letarolta a lehetséges ellenfeleket. Márquez az a MotoGP-ben, ami Lewis Hamilton az F1-ben, évek óta uralja a világbajnokságot. A spanyol motoros 2013 óta hatból öt, az angol pilóta 2014 óta ötből négy világbajnoki címet szerzett meg, s az idén is kiemelkednek a mezőnyből, úton vannak újabb elsőségük felé.

Ám dominanciájuk sportra vetített hatása nem ugyanaz, a MotoGP futamai a Márquez-uralommal együtt is élvezetesek és nyíltak, míg az F1-ben egyre hangosabban kong a vészharang.

Hamilton az idei nyolc F1-es futamból hatot nyert meg, rajta kívül csak a csapattársa, egyben legnagyobb vb-riválisa, Valtteri Bottas győzött, a dobogóra a Mercedes kettősén kívül csupán a Ferrari és a Red Bull pilótáinak van esélyük felállni. Márquez mutatója hétből négy győzelem, a fennmaradó három diadalt másik két márka három versenyzője jegyezte. Dobogóra négy márka hét csapatának kilenc motorosa állt fel, és a gyári Honda másik járgányával Lorenzo csak a 15. helyen áll az összetettben.

Az F1-ben minden a pénz, ami együtt jár a ledolgozhatatlan technikai fölénnyel és ennek – valamint az elit márkaneveknek – köszönhetően a hatalommal. A Ferrari és a Mercedes beleegyezése nélkül nem lehet szabályt módosítani, mert ha valami nem tetszik nekik, kiszállással fenyegetőznek, miközben magasan a legtöbb pénzt teszik zsebre. Az egész F1-et fojtogatja ez az ördögi kör, amelyből látszólag nincs menekvés.

A MotoGP-nek is megvannak a nagy csapatai, de különleges kiváltságok nélkül. Ráadásul a japán gyárak mellett az olasz Ducati (a kis olasz vállalat évi 50 ezer motort ad el, míg a Honda húszmilliót, a Yamaha ötmilliót, a Suzuki 1.6 milliót) szatelit istállói is dobogós esélyeket ígérhetnek a pilótáiknak, a MotoGP-ben ugyanúgy befuthat dobogós helyen a hétszeres világbajnok élő legenda, Valentino Rossi, mint a francia Fabio Quartararo, akit hónapokkal ezelőtt még szinte senki sem ismert.

A motorosoknál sokkal többet számít az emberi tényező, illetve, hogy ki ápol jobb barátságot a motorjával, ami a paddock légkörében is visszaköszön.

Az F1-ben a csapatok többségének az elmúlt években bele kellett törődniük, hogy legjobb esetben a pontszerzésért csatázhatnak, és a puszta részvételen kívül mást nemigen mutathatnak fel. A MotoGP viszont tele van olyan versenyzőkkel, akik okkal hisznek benne, hogy a következő versenyen dobogóra állhatnak, hogy legközelebb nekik jön ki a lépés. Barcelonában, ahol a Márquez mögött másodikként célba érő Quartararón volt a sor, testközelből tapasztaltuk, hogy a motoros paddockban sugárzik a pozitív energia, és az egymással szemben mutatott tisztelet is nagyobb.

S mindezt hárommal szorozhatjuk. A MotoGP-ben ugyanis nem száműzik a pálya egy eldugott pontjára az alacsonyabb kategóriák versenyzőit, hanem a paddocknak ugyanabban a részében pihennek és dolgoznak a Moto2 és a Moto3 szereplői is. A versenyeket egyenlőként kezelik, amíg az F1-es versenyhétvégén a menetrend kialakításából és a futam körítéséből is ordít, hogy mi a legfontosabb (másfél-két órával az F1-es verseny előtt már semmi sem történik a pályán), a gyorsaságimotoros-vb három futamát futószalagon szállítják le egymás után. Ezekből legalább egy biztosan izgalmas lesz, és a néző már elégedetten térhet haza.

Miközben az F1 az egzotikus helyszíneken világsztárok koncertjeivel próbálja meg a helyszínre csábítani a közönséget, a MotoGP-n elég nagy vonzerőt jelent a verseny maga. A közösségi oldalakon a MotoGP-nél az előny: a Facebookon az F1-nek nyolcmillió követője van, a MotoGP-nek 13 millió (az Instagramon is a MotoGP áll jobban 7.5:7 aránnyal, a Twitter viszont az F1-é 4.5:3 millióval) – ennyi ember nem tévedhet.

Nem csoda, hogy a világ versenypályái közül egyre több hajlik a MotoGP felé. Malajzia kerek perec kijelentette, hogy nem fizet többé évi 75 millió dollárt az F1-ért, amelyre 84 ezer ember kíváncsi, miközben a MotoGP évi tízmilliós jogdíjért 160 ezer embert csalogat ki. Fernando Alonso távozása után Spanyolországnak sem vonzó már annyira az F1, miközben négy MotoGP-nagydíj is van az országban töretlen – és évek óta főleg hazai – sikerrel.

Két keréken a tét is nagyobb, a motorversenyzés jellegéből adódóan veszélyesebb, mint az autózás. A versenyzők nem a glóriakerettel felszerelt négykerekűben ülve csatáznak egymással, hanem könyök könyök ellen, combot combnak vetve, a barcelonai célegyenesben 350 kilométeres óránkénti sebességgel száguldva, a kanyarokban a térdükkel és a könyökükkel is az aszfalthoz érve. Ha a kétszer egy bankkártyányi felületen generált tapadás megszűnik, hatalmas bukás lehet a következmény. A Ducati bemutatta nekünk, hogy ilyen esés során a bukósisakon és gerincmerevítőn kívül a versenyző kezeslábasába épített légzsák segíthet – utóbbi eséskor öt másodpercen át tart ki maximális nyomáson...

Amikor a pilóták a motoron ülve elhagyják a bokszutcát, magukra vannak utalva. Nincs csapatrádiózás, nem nyúlnak bele a pitből a motor beállításaiba, csak a célegyenesben belógatott tábla ad támpontot, amelyet vagy lát a versenyző, vagy nem. Ezen felül a kormányon van néhány gomb, amellyel állítható a motor üzemmódja, a kipörgésgátló vagy a motorfék, semmi több. A garázs előtt nekünk bemutatott Ducatira Andrea Dovizioso még odatett egy fényképet a lányáról, amolyan talizmánként.

A teljesítmény egyértelműen az F1 mellett szól, a csúcstechnikájú versenyautónak 50 méter elég a fékezéshez ott, ahol egy MotoGP-motornak 200 méterre van szüksége. A kanyarodási sebesség az aerodinamikának köszönhetően sokkal magasabb, a köridő ég és föld. Az egykörös élmény az F1-ben felülmúlhatatlan. Ez lehetne az F1 ütőkártyája, de ki ne cserélne be körönként nyolc-tíz másodperces időveszteséget egy kiszámíthatatlan, izgalmasabb Formula–1-re?

Az F1 az autók felépítéséből adódóan sohasem lehet olyan, mint a MotoGP, és reméljük, a MotoGP sem lesz olyan, mint az F1.