Torna: nem Győrben rendezik a 2017-es vb-t

Vágólapra másolva!
2015.03.04. 16:58
Címkék
A kanadai Montreal rendezheti a 2017-es torna-világbajnokságot, melyre Győr is kandidált.

A magyar szövetség (MATSZ) – szerdai tájékoztatása szerint – a nemzetközi szövetség (FIG) végrehajtó bizottságának értesítése után úgy határozott, hogy szintén győri helyszínnel pályázik a 2018-as Európa-bajnokság megrendezésére.

A FIG levelében külön kiemelte milyen kiváló volt a magyar pályázat, és hogy ilyen nagyvonalú kandidálással még nem találkozott.

„Nagyon megdicsérték a magyar pályázatot, kifejezetten jónak tartották, de sajnos nem mi nyertünk, pedig mindent megtettünk a siker érdekében, személyesen is lobbiztunk a FIG-nél" – mondta Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke, hozzátéve: a pályázat szerinte is kitűnő volt, így nem adják fel, és Győrrel megpályázzák a 2018-as Eb rendezési jogát.

Legfrissebb hírek

Két hely foglalt, kettő még szabad – harc a vb-csapatba kerülésért

Torna
Tegnap, 12:04

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

Visszatért Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász

Torna
2025.07.25. 08:57

Visszavonult Nina Derwael olimpiai bajnok tornász

Torna
2025.07.15. 21:44

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32

Torna: domináltak a KSI-s lányok az ifjúsági országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.04. 14:49

Czifra Bettina Lili: A saját vállamra tettem terhet, mert mindig sokat várok el magamtól

Egyéb egyéni
2025.06.04. 09:34

Torna Eb: Mészáros Krisztofer hatodik lett nyújtón

Torna
2025.05.31. 17:13
Ezek is érdekelhetik