Birkózó Eb: Ligeti győzött, Nagy kikapott az első meccsén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.03. 10:36
A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel győzött, míg a 74 kilósok között induló Nagy Mihály kikapott az első meccsén, a nyolcaddöntőben a Vantaaban zajló birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

A Eb-ezüst- és bronzémes szombathelyi nehézsúlyú a macedón Boban Danovval vívta a nyitómeccsét, amelyen ő és Gulyás István szövetségi kapitány is győzelmet várt. A mérkőzés nem is okozott csalódást, Ligeti uralta a találkozót, riválisa végig feltűnően passzív volt. Az első három percben egy intést követően került 1:0-s előnybe a magyar, majd miután a szakasz hajrájában őt is figyelmeztette a bíró, gyönyörűen összefogta Danovot, a hátára döntötte, így már 5:0-re vezetett. A folytatásban a 24 éves birkózó nem adott ki magából a szükségesnél többet, és végül 6:0-s sikerrel jutott a nyolc közé, ahol az orosz Alan Kugaljov lesz az ellenfele.

A közvetlenül Ligeti előtt birkózó 21 éves Nagy már 15 másodperc elteltével komoly, 4:0-s hátrányba került az ukrán Oleh Bilocerkivszkijjel szemben, aki villámgyorsan kikapta a lábát, majd megpörgette őt. A fiatal magyar a folytatásban sem tudott átütő lenni, riválisa szépen védte a támadásait, és még a szünet előtt egyszer mögé is került. A 6:0-s eredmény nem ígért jót a folytatásra, és a meccs nem is ment végig, mivel 4:45 percnél Bilocerkivszkij elérte a technikai tushoz szükséges különbséget (12:1). Nagy már csak a vigaszági szereplésben bízhat, amihez az kell, hogy a legyőzője fináléba jusson.

A nap harmadik magyarja, a tavaly világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes Barka Emese (55 kg) a fehérorosz Zalina Szidakova ellen lép szőnyegre a nyolcaddöntőben.

Legfrissebb hírek

Együttműködési megállapodás a külügyminisztérium és a KIMBA között

Birkózás
18 órája

Birkózás: a Lévai testvérek katonai világbajnokok lettek

Birkózás
2025.06.28. 13:52

A magyar birkózás legendája, Kovács István 75 éves lett

Birkózás
2025.06.27. 06:32

Az év legnagyobb és legfontosabb itthoni birkózóversenye jön júliusban

Birkózás
2025.06.26. 16:38

Végh Richárd ezüstérmet szerzett a katonai világbajnokságon

Birkózás
2025.06.26. 11:42

Köszönetet mondtak az égieknek és új helyszínt kerestek birkózóink

Birkózás
2025.06.17. 08:53

Szőke, Fritsch, két Lévai és Végh is országos bajnok lett

Birkózás
2025.06.07. 20:09

Szombaton a kötött- és a szabadfogás legjobbjai is egymásnak feszülnek az országos bajnokságon

Birkózás
2025.06.03. 17:58
Ezek is érdekelhetik