Birkózó Eb: Ligeti bronzéremért birkózhat, Barka kiesett

Vágólapra másolva!
2014.04.03. 13:44
A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel a bronzéremért léphet szőnyegre a finnországi birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapjának esti programjában, miután a vigaszágon legyőzte román ellenfelét.

Az Eb-ezüst- és bronzérmes szombathelyi nehézsúlyú a negyeddöntőben technikai tussal kapott ki Alan Kugaljovtól, az orosz azonban később a fináléba jutott, így Ligetinek esélye nyílt a vigaszágon.

A bronzmérkőzést egy változatos, végletekig izgalmas találkozón harcolta ki Ligeti. Rares Chintoan ellen nem kezdett jól, gyorsan hátrányba került, majd a szünetig hol ő, hol riválisa tudott akciót csinálni. A pihenőre a román mehetett 4:3-as előnnyel, a folytatásban azonban Ligeti gyorsan fordított (5:4), riválisa pedig azon nyomban csinált egy pontot. Már csak másfél perc volt a meccsből, de a java még ezután következett: Ligeti két pontért átforgatta Chintoant, aki vissza tudott fogni, s a magyar mögé került. A zsűri 2-2 pontot adott, ám Gulyás István videózást kért, aminek végén versenyzője megkapta a mögé kerülésért járó pontot. A 8:7-es előny az addig látottak alapján nem tűnt megnyugtatónak, ám 45 másodperccel a vége előtt a szombathelyiek birkózója szépen összefogta ellenfelét, és a hátára dobta, amiért négy pont járt, ezzel pedig eldőlt a meccs.

A vége 12:8 lett, ám sem a magyar versenyző, sem a kapitány nem volt elégedett.

„Ez a nap eddig szörnyű, de szerencsére akár még jól is végződhet” – foglalta össze a teljesítményét Ligeti.

„Megint az történt, ami Daninál nem ritka, egészen egyszerűen ő viszi a meccsbe az ellenfelet, tiszta szituációkban saját magát hozza nehéz helyzetbe. Hihetetlen. Mindegy, reméljük, a kőkemény grúz ellen nyerni tud” – mondta Gulyás István szakágvezető.

A nap első számú magyar éremesélyesének, a tavaly vb- és Eb-bronzérmes Barka Emesének már a harmadik hely megszerzésére sem maradt esélye Vantaában, mivel a negyeddöntőben őt legyőző francia Aurélie Basset nem jutott fináléba.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik