Hegymászás: Klein oxigénpalack nélkül hódítaná meg az Everestet

Vágólapra másolva!
2014.03.27. 10:12
null
Klein Dávid történelmi tettre készül az Everesten
Magyar hegymászónak soha, de a világon is nagyjából csupán kétszáz embernek sikerült. Klein Dávid most mégis megpróbálja, és április 6-án nekivág, hogy oxigénpalack nélkül jusson fel a Mount Everest 8848 méteres csúcsára.

Tapasztalatnak nincs híján, hiszen 2007-ben csupán kétszáz méter választotta el az áhított céltól, és már két 8000-nél magasabb csúcsot is megmászott oxigénpalack nélkül, vagyis pontosan tudja, mi vár rá.

„Viharos kapcsolat a miénk, sok minden megesett már köztünk, mondhatjuk, hosszú és bonyolult a történetünk – mondta kapcsolatáról a heggyel Klein Dávid a szerdai sajtótájékoztatón. – Ezúttal az északi normál útra készülök a katmandui alaptáborból, mert Nepálban könnyebb az ügyintézés, mint Kínában."

Eredeti tervei szerint a hegymászó 2015-re ütemezte az oxigénpalack nélküli csúcstámadást, ám a Spar támogatásának köszönhetően már az idén megvalósíthatja nagy célját. Bár nyilvánvalóan mindenki abban reménykedik, hogy első magyarként Klein Dávid felér a csúcsra, az üzletlánc magyarországi ügyvezető igazgatója, Saltzer Kornél kiemelte, ez nem feltétele a támogatásnak:

„Akár sikerül, akár nem, kiállunk mellette – a legfontosabb, hogy egészségesen visszatérjen."

Legfrissebb hírek

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00
Ezek is érdekelhetik