Sakk: elhunyt Zsinka László nemzetközi mester

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.14. 11:00
Ötvenkilenc éves korában elhunyt Zsinka László statisztikus, sakkozó, a Fővárosi Közgyűlés korábbi tagja, önkormányzati tanácsadó – tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint Zsinka László 1953-ban született, 1977-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1977 és 2001 között a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott.

A politikai életbe 1994-ben kapcsolódott be. 1996 és 2006 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt, 2001 és 2006 között a Magyar Igazság és Élet Pártja fővárosi frakcióját vezette, a 2002 és 2006 közötti ciklusban a közgyűlés legaktívabb, legtöbbször felszólaló képviselője volt. 2010 után a Főpolgármesteri Hivatalban önkormányzati tanácsadóként tevékenykedett.

Zsinka Lászlót Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti – olvasható a közleményben.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
Tegnap, 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik