Birkózó-vb: a FILA elnöke szerint látványosabb lesz a sportág

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.15. 20:22
Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnöke szerint az új szabályok, melyek a hétfőn kezdődő budapesti világbajnokságon debütálnak felnőtt világversenyen, látványosabbá teszik a birkózást, s a támadó stílusú versenyzőknek kedveznek.

A FILA szerb vezetője a Papp László Sportarénában tartott vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy szavait az eddigi tapasztalatok támasztják alá. A nyári versenyeken a korábbiakhoz képest 71 százalékkal nőtt a technikai pontok száma, a sérülések száma viszont nem emelkedett.

Hegedüs Csaba, a magyar szövetség elnöke a viszonylag gyakori szabályváltoztatásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy erre azért van szükség, mert folyamatosan „elementáris harc" van a támadó és a védekező taktikájú birkózás között, s a cél az, hogy mindig a támadó stílusnak kell prioritást adni.

„Amikor a védekező taktika utoléri a támadót, újra csavarni kell a szabályokon, mert a birkózás csak így maradhat mozgalmas és látványos" – mondta Hegedüs.

Lalovic beszélt a sportág olimpiai műsoron maradásáért folytatott sikeres küzdelemről is: a FILA-nak éppen az ötkarikás játékokért kellett vállalnia, hogy a férfi súlycsoportok számát hétről hatra csökkenti a női birkózás egyenjogúságának érdekében. Az új kategóriákról a szövetség a technikai, a tudományos és az orvosi bizottság álláspontját figyelembe véve fog dönteni október végéig, s a változások november közepétől lépnek majd életbe.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedvező döntésével kapcsolatban a szerb sportvezető kiemelte, a FILA célja az, hogy a birkózás az olimpia egyik leglátványosabb küzdősportja legyen, s 2024 után is műsoron maradjon.

Lalovic a sajtótájékoztatón köszönetet mondott Hegedüs Csabának, amiért szerinte „tökéletesen előkészítették a budapesti világbajnokságot". Hegedüs ezt követően jelezte, hogy az eseményre 400 újságíró akkreditálta magát, s egyúttal megköszönte a nemzetközi sajtó kiemelt érdeklődését az esemény iránt.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik