Triatlon-vk: egy-egy magyar döntős a nőknél és a férfiaknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.10. 20:35
A magyarok közül a nőknél Kovács Zsófia, míg a férfiaknál Rendes Csaba jutott a szombati selejtezőből a vasárnapi fináléba a triatlonosok tiszaújvárosi Világkupa-futamán.

A londoni olimpikon Kovács Zsófia a harmincfős második futamba kapott besorolást az ifjúsági olimpiai bajnok Dudás Eszterrel együtt. A Dísz-tóban rendezett 750 méteres úszás után egy ötfős élboly alakult ki, amelyben nem volt magyar induló. A 20 km-es kerékpározást követően Kovács és Dudás is 1:10 másodperces hátránnyal vágott neki a zárószámnak, az 5 km-es futásnak. Ebben Kovács taktikus versenyzéssel a 11. helyet szerezte meg, míg Dudás végül 18. lett, így csak előbbi biztosította helyét a döntőben, ugyanis a fináléhoz a legjobb 14-be kellett kerülni.

A 32 indulót számláló első futamban Horváth Zsanett és Szalay Szandra képviselte a hazaiakat, utóbbi szerepelt jobban 15. helyével, de ez is kevés volt a döntős szerepléshez.

A 113 tagú férfi mezőny négy részre osztva harcolhatott meg a továbbjutást jelentő 30 helyért, ami azt jelentette, hogy egy-egy futamból mindössze 7 sportoló érhetett el megnyugtató helyezést, továbbá ketten a legjobb időben reménykedhettek.

Az első futamban Faldum Gábor kiválóan versenyzett, de nyolcadikként éppen lemaradt a vasárnapi folytatásról. A második futamban Vanek Ákos próbálkozhatott, s bár a kerékpározás végéig a 14 fős élcsoportban volt, a futás nem sikerült jól, így a 12. helyen zárt. A mezőny harmadik részének viadala aztán meghozta a magyar sikert, ugyanis Balogh Lőrinc, Balogh Máté és Rendes Csaba is a 11 fős élbolyban vágott neki a futásnak, amelyben Rendes tudta megtartani a továbbjutást érő pozícióját hatodik helyével. Az utolsó futamban Ruzsás Dávid 12., Tóth Tamás pedig 17. lett, így ők lemaradtak a döntőről.

A kora délután lebonyolított junior Európa Kupa selejtezőjéből a magyarok közül hat nő és öt férfi jutott a vasárnapi fináléba.Kovács Zsófia a harmincfős második futamba kapott besorolást az ifjúsági olimpiai bajnok Dudás Eszterrel együtt. A Dísz-tóban rendezett 750 méteres úszás után egy ötfős élboly alakult ki, amelyben nem volt magyar induló. A 20 km-es kerékpározást követően Kovács és Dudás is 1:10 másodperces hátránnyal vágott neki a zárószámnak, az 5 km-es futásnak. Ebben Kovács taktikus versenyzéssel a 11. helyet szerezte meg, míg Dudás végül 18. lett, így csak előbbi biztosította helyét a döntőben, ugyanis a fináléhoz a legjobb 14-be kellett kerülni.

A 32 indulót számláló első futamban Horváth Zsanett és Szalay Szandra képviselte a hazaiakat, utóbbi szerepelt jobban 15. helyével, de ez is kevés volt a döntős szerepléshez.

A 113 tagú férfi mezőny négy részre osztva harcolhatott meg a továbbjutást jelentő 30 helyért, ami azt jelentette, hogy egy-egy futamból mindössze 7 sportoló érhetett el megnyugtató helyezést, továbbá ketten a legjobb időben reménykedhettek.

Az első futamban Faldum Gábor kiválóan versenyzett, de nyolcadikként éppen lemaradt a vasárnapi folytatásról. A második futamban Vanek Ákos próbálkozhatott, s bár a kerékpározás végéig a 14 fős élcsoportban volt, a futás nem sikerült jól, így a 12. helyen zárt. A mezőny harmadik részének viadala aztán meghozta a magyar sikert, ugyanis Balogh Lőrinc, Balogh Máté és Rendes Csaba is a 11 fős élbolyban vágott neki a futásnak, amelyben Rendes tudta megtartani a továbbjutást érő pozícióját hatodik helyével. Az utolsó futamban Ruzsás Dávid 12., Tóth Tamás pedig 17. lett, így ők lemaradtak a döntőről.

A kora délután lebonyolított junior Európa Kupa selejtezőjéből a magyarok közül hat nő és öt férfi jutott a vasárnapi fináléba.

Legfrissebb hírek

Triatlon: remek eredmények az évad célversenye előtt

Utánpótlássport
2025.10.01. 19:48

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 11:02

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.09.28. 14:32

Triatlon-vb-sorozat: Kropkó Márton hetedik lett Vejhajban

Egyéb egyéni
2025.09.26. 09:31

Torna: Szombathelyen dől el, kik indulhatnak a vb-n

Torna
2025.09.25. 19:05

Triatlon: Lehmann-parádé Jersey szigetén

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:45

Duatlon ob: Wagner Tamás és Molnár Bea győzött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 15:45

Jersey szigetén versenyez Lehmann Csongor

Egyéb egyéni
2025.09.21. 10:08
Ezek is érdekelhetik