Lovassport: Izsákon lesz a négyesfogathajtó Eb

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 10:34
Budapest helyett Izsákon kerül sor szeptemberben a négyesfogathajtó Európa-bajnokságra.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a hazai szervezők azt szerették volna, hogy az eredetileg tervezett szeptember 26. és 29. közötti időpont helyett egy héttel korábban rendezhessék meg a viadalt a fővárosban. Így ugyanis egy helyszínen három rangos eseményre került volna sor, az Eb mellett a Nemzeti Vágtára és az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra.

A nemzetközi szövetség ugyanakkor a kérelmet a hollandok tiltakozása miatt elutasította, s kötelezte a magyar felet az eredeti időpont tartására. A nemzeti szövetség ezek után úgy döntött, hogy Izsákon tartja meg a kontinensviadalt, ahol a hagyományos Sárfehér Napok keretében az országos bajnoksággal egybekötve küzdhetnek meg egymással Európa legjobb fogathajtói.

 

Legfrissebb hírek

Az ötödik helyen végzett a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.07. 18:21

Négyesfogathajtó Eb: a maratonhajtás után negyedik helyen a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:30

A díjhajtás után ötödik helyen a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.05. 22:13

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35
Ezek is érdekelhetik