Dopping: úszóversenyen tér vissza Lance Armstrong

Vágólapra másolva!
2013.04.04. 12:14
Egy texasi úszóversenyen tér vissza az élsportba Lance Armstrong, a kerékpársport egyik legnagyobb személyisége, egyben a sportág legnagyobb doppingbotrányának főszereplője.

A 41 esztendős amerikai sztár szóvivője szerdán jelentette be, hogy a hétszeres Tour de France-győztes a 40–44 évesek korosztályában, három távon áll majd a rajtkőre a lakhelyén, Austinban sorra kerülő hétvégi viadalon.

Az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) tavaly augusztusban életre szóló eltiltással sújtotta Armstrongot, aki idén januárban az Oprah Winfreynek adott tévéinterjújában elismerte, hogy hosszú évekig doppingolt. A texasi úszóverseny szervezői, az amerikai szenior úszókat támogató USMS szerint az 1998 után elért valamennyi eredményétől, így hét Tour-diadalától és a 2000-es sydneyi olimpián szerzett bronzérmétől egyaránt megfosztott, minden profi sportversenytől eltiltott kerékpáros teljes joggal indulhat az eseményen.

„Lance az USMS tagja, ez pedig feljogosítja arra, hogy versenyezhessen a rendezvényeinken" – nyilatkozta Rob Butcher, az USMS ügyvezetője.

Az eseményen a szervezők nem végeznek doppingellenőrzéseket.

Legfrissebb hírek

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06

Az eltiltott Kenderesi Tamás a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult

Úszás
2025.04.23. 11:13

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29
Ezek is érdekelhetik