MOB: ötmillió forintos adomány az olimpiai iskoláknak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.28. 12:14
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Procter and Gamble és a DM Magyarország közös kezdeményezése révén öt hazai olimpiai iskola részesült egy-egy millió forintos támogatásban, amelyet új sportszerek vásárlására és sportpályafejlesztésre fordíthatnak az intézmények.

Az öt nyertes iskola igazgatója a hétfői ünnepélyen vehette át a támogatásról szóló emlékplakettet a két vállalat, illetve a MOB vezetőitől.

Karancsi Zsolt, a P&G vállalati kapcsolatokért felelős menedzsere kifejtette, a vállalat tíz évre szóló támogatói szerződést kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, mely további, helyi szintű együttműködésre inspirálta őket a MOB-bal. Ennek keretében közösen szervezték meg a nyári olimpiai sporttábort 120 gyermek részére, köztük az SOS Gyermekfalu lakóinak is. A MOB képviseletében az egyetemi, főiskolai és diáksportért felelős alelnök, Tóth Miklós volt jelen az eseményen.

A budapesti Hajós Alfréd Általános Iskola tornatermének és öltözőinek felújítására, valamint udvari sportpályáinak modernizálására fordítja a támogatást. A Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában is megújulnak a sportpályák, míg a Kolonics György Általános Iskolában a kézilabdapályát újítják fel.

A tiszaföldvári Papp Bertalan Ószőlősi Általános Iskolában kijavítják a tornaterem sportpadlózatát, míg a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc-Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola új sportszerekkel - kosárlabdaállványokkal, asztalitenisz-asztallal, kézilabdákkal, futópaddal, tollasütő- és floorballkészlettel - ösztönzi tanulóit a mozgásra.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

A MOB Pétervári-Molnár Bendegúzt javasolja az EOB sportolói bizottságába

Egyéb egyéni
2025.09.22. 19:56

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 14. rész: Kovács Antal

Egyéb egyéni
2025.09.16. 17:00

Fantomolimpia a háború árnyékában

Népsport
2025.09.16. 08:23

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
2025.09.14. 17:07
Ezek is érdekelhetik