Birkózás: közel száz induló a szabadfogású és női ob-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.26. 14:45
Címkék
Mintegy százan lépnek szőnyegre szombaton a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban sorra kerülő szabadfogású és női birkózó országos bajnokságon, ahol a jövő szeptemberi, budapesti világbajnokságon való indulás jogáért is küzdenek a résztvevők.

Az összesen 14 aranyéremért két szőnyegen zajlanak majd a küzdelmek, a szabadfogás 120 kg-os súlycsoportjának győztese egyben a város szülötte, az 1948-ban Londonban, ugyanebben a kategóriában olimpiai bajnok Bóbis Gyula emlékének szentelt versenyt is megnyeri.

A hölgyek mezőnyében súlycsoportonként átlagban hárman indulnak, köztük a 63 kg-ban a világbajnoki ezüstérmes Sastin Marianna is. Hiányozni fog viszont a lábadozó korosztályos világbajnok Németh Zsanett és a szintén sérült, felnőtt Eb-ötödik Sleisz Gabriella.

A szabadfogásban a két olimpiai résztvevő közül a londoni bronzérem-várományos Hatos Gábor nem indul, mivel a szövetség pénteki tájékoztatása szerint nagy szüksége van a pihenésre a budapesti vb-re való felkészülés kezdete előtt. Ligeti Dániel viszont elhagyhatta a kórházat, ahova vakbélgyulladás gyanújával került, de az vaklármának bizonyult.

Gulyás István szakágvezető elsősorban a 96 kg-ban vár nagy küzdelmet, ahol akár négyen is eséllyel pályázhatnak a nemrég visszavonult Kiss Gergely helyére.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik