Birkózás: a második emberek jutalomjátéka lehet az ob

Vágólapra másolva!
2012.10.13. 09:40
Címkék
Szombaton tíz órakor a miskolci egyetemváros Körcsarnokában nemcsak a felnőtt kötöttfogású országos egyéni bajnokság kezdődik, hanem a hazai birkózás idei legnagyobb hazai sorozata is. A jövő héten rajtol a csapatbajnokság, majd október 27-én Kecskemét ad otthont a szabadfogás és a női birkózás egyéni bajnokságának.

Az első állomáson az olimpia magyar kötöttfogású szereplői még nem lépnek szőnyegre. Lőrincz Tamás, Módos Péter és Deák-Bárdos Mihály éppen csak elkezdte a felkészülést, Bácsi Péter és Kiss Balázs műtéten van túl, és a nagyon hosszú kihagyás után Fodor Zoltán is még csak ízlelgeti a küzdelmet. A bajnokság mégis színvonalas, nagyon izgalmas versenyt ígér.

A második emberek jutalomjátéka lesz, akik kiemelkedő sikereket értek el az év során. Kezdve azzal, hogy Lőrincz Viktor (84 kg) bronzérmes lett a tavaszi Európa-bajnokságon, egészen addig, hogy ugyanő, továbbá Korpási Bálint (66 kg) és Nunajev Juszup (120 kg) is szenzációs győzelmet aratott a közelmúltban a Golden Grand Prix-sorozat bakui döntőjének világszínvonalú mezőnyében.

 

Rendkívüli teljesítmény volt a száranszki csapat-világbajnokságon – óriási meglepetésre – megszerzett hatodik helyezés is. Az együttes négy mérkőzést vívott a helyosztóig, törökök, dél-koreaiak, kazahok és örmények ellen, és a négy találkozón Antunovits László (84 kg) és Lám Bálint (120 kg) 3-3, Korpási és Rizmajer György (96 kg) 2-2 győzelmet aratott, Krasznai Máté (60 kg) hatalmas csatában nyert a dél-koreai Vu Szeung-dzse ellen.

Korpási Belgrádban lett első nagy nemzetközi versenyen. Kozák István (60 kg) egyetemi-, Lám pedig junior-világbajnok lett.

A jövő héten kezdődik a csapatbajnokság. Az NB I-ben 17-én, szerdán 11.30-tól a Tatai úti BVSC-Ganz-csarnokban a B csoport (BVSC-Ganz, Haladás VSE, Diósgyőri BC, Vasas SC), 18-án 16.30-tól a csepeli birkózócsarnokban pedig az A csoport (Univer-KTE, Dorogi NC, Ferencvárosi TC, Csepeli BC) küzdelmeire kerül sor. Ugyancsak rajtol, három csoportban, 15 egyesület NB II-es sorozata. A felsőház elődöntőit november 6-15., a helyosztóit pedig november 20-29. között rendezik meg.

Október 27-én a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban birkóznak az egyéni bajnoki aranyakért a hölgyek és a szabadfogásúak.

 

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik