A magyarok nem kockáztatnak, elmarad a csúcstámadás

Vágólapra másolva!
2010.10.01. 09:13
A mostoha időjárási körülmények miatt a Cso Oju meghódítására készülő magyar csapat nem vállalja a kockázatot, így ezúttal elmarad a csúcstámadás. A mászók összepakolják a magashegyi táborokat és levonulnak az alaptáborba.

Kollár Lajos péntek reggel telefonon arról adott tájékoztatást, hogy a magyar csapatból mindenki jól van, Erőss Zsolt már 7000 felett jár, de tekintettel a hegyen uralkodó mostoha körülményekre, túl nagy lenne a kockázata egy csúcstámadásnak, így a mászók összepakolják a magashegyi táborokat és levonulnak az alaptáborba.

A szeptember 28-i alaptábori konferencia szerint a Cso Oju ebben az őszi szezonban nem mászható, eddig egy kínai és egy serpacsapatot is elvitt egy deszkalavina, de halálos áldozatok szerencsére nincsenek. A veszélyek ellenére pár expedíció még próbálkozik.

Időközben a Klein Dávid, Ács Zoltán páros is feladta a 8013 méter magas Sisha Pangma megmászását, mert ott is hasonló körülményeket tapasztaltak.

„Mindenki jól van a csapatból, az egyes tábort mindenki elérte, de egyúttal el is dőlt: a körülmények miatt elmarad a csúcstámadás – mondta Kollár Lajos. – Felesleges kockázatokat nem vállalunk, a terep nagyon lavinás. Állítólag láttak egy mászót a csúcs közelében, de ez nem változtat a döntésünkön, mint ahogy az sem, hogy páran még próbálkoznak a csúccsal. A sors furcsa fintora, hogy éppen a legnehezebb (K2, 2005) és a legkönnyebb nyolcezres (Cso Oju, 2010) állított elénk áthághatatlan akadályokat, de el kell fogadni, ez van. Lesz legközelebb is.”

Biztossá vált, hogy a magyar expedíció tagjai a tervezettnél korábban hazatérnek. Mécs László már október 6-án elhagyja Katmandut, 7-én Budapestre érkezik, míg a csapat többi tagja október 11-én száll repülőre, és másnap, október 12-én érkezik meg Ferihegyre.

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09
Ezek is érdekelhetik