Torna: Böczögő és Hidvégi duplázott, részben kialakult a vb-csapat

Vágólapra másolva!
2010.09.18. 20:33
Címkék
A nőknél Böczögő Dorina, a férfiaknál Hidvégi Vid nyerte meg a tornászok második vb-válogatóját, ezzel részben már kialakult az októberi rotterdami világbajnokságra utazó csapat.

A férfi válogatót Tatán rendezték, ahol Kovács István vezetőedző tájékoztatása szerint jó gyakorlatokat mutattak be a versenyzők valamennyi szeren, kevés volt a rontás. Berki Krisztián lovon szerepelt, hibátlan bemutatót tartott, az összetett viadalt pedig az újdonsült országos bajnok, Hidvégi Vid nyerte meg.

Mint ismeretes, az ob számított az első válogatónak, a két verseny helyezési pontjai alapján az első három versenyző automatikusan tagja lett vb-csapatnak, így Hidvégi Vid, Marján Péter és Mihók Ádám már biztos utazónak számít. További 3 főt és egy tartalékot a vezetőedző jelöli ki az október első hétvégéjén rendezendő szombathelyi GP után.

A férfi válogatott a következő két hétben Budapesten készül, jövő hétvégén a tornászok Berki kivételével a linzi nemzetközi versenyen indulnak.

„Nagyon örülök, hogy a második válogatót is megnyertem, valamennyi gyakorlat jól sikerült. Úgy érzem, egyre stabilabb a formám, ezt kell megtartanom a vébéig, és a lovat csiszolnom a fináléért" – értékelt Hidvégi.

A női válogatott is válogatózott, méghozzá Budapesten. A múlt hétvégi genti világkupán remeklő Böczögő Dorina ismét jó formát mutatott, Draskóczy Imre vezetőedző szerint kiemelkedett a mezőnyből. Itt a két vb-válogató helyezési pontjai alapján az első négy lett automatikusan vb-csapattag, vagyis Böczögő Dorina, Tóth Renáta, Divéky Luca és Csillag Tünde. A vezetőedző tájékoztatása szerint Lónay Hajnalka és Lenner Dorottya is tagja a vb-csapatnak, a további egy fő kijelölésére a szombathelyi GP után kerül sor. A női válogatott a következő két hetet Tatán tölti, a hétvégén pedig szintén Linzben versenyeznek.

A lányok jól szerepeltek, úgyhogy kezd összeállni a csapat. Gombás Laura, aki az obén megsérült, csak akkor lehet a kiutazó csapat tagja, ha a szombathelyi versenyen mind a négy szeren bizonyítja, ott a helye a csapatban" – mondta Draskóczy Imre.

TORNA, AZ EREDMÉNY KÉT VB-VÁLOGATÓ ALAPJÁN

Férfiak

1. Hidvégi Vid 68 helyezési pont
2. Marján Péter 39
3. Mihók Ádám 34

 

Nők
1. Böczögő Dorina 60 pont
2. Tóth Renáta 46
3. Divéky Luca 33
4. Csillag Tünde 30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik