Áll a 6400 méteres tábor, ketten visszafordultak

Vágólapra másolva!
2010.09.14. 21:47
null
A magyarok első magashegyi tábora
A Magyarok a Világ Nyolcezresein expedíciósorozata jól halad a 8201 méter magas Cho Oyu oldalában. Már áll az I. magashegyi tábor 6400 méteren, a II. tábor felállítása 7200 méter magasan lesz majd. Erőss Zsolt jól veszi az akadályokat, a vállalkozás vezetője szerint nem sok különbség látszik eddigi mozgása és a műlábbal való magashegyi hegymászása között.

A csapat trekkinges (magashegyi túrázó) tagja, Kelemen Ferenc hazaindult, miután sikeresen felment 6000 méterig. Ez volt a sportember eredeti terve is, ő ugyanis nem csúcstámadási céllal tartott az expedícióval.

Rossz hír viszont, hogy Tóth Zsolt, az Erőss Zsoltról készülő dokumentumfilm operatőre szervezete nem bírta a magashegyi körülményeket. Nem szabad kockáztatni, így ő is visszafordult, és együtt utazik haza Kelemen Ferenccel Budapestre. (Közben már is elindultak vissza Katmandu felé.)

Tóth Zsolt távozása után a dokumentumfilm forgatása természetesen folytatódik tovább, Kollmann András rendező látja majd el az operatőri feladatokat. Az expedíció tagjai is segítséget nyújtanak majd neki, hiszen ilyen magasságban fizikailag nagyon megterhelő még a legegyszerűbb mozgás is.

„Ma lejárt Kelemen Feri trekking-ideje, és elindult lefelé két jak kíséretében. Rendkívül jól teljesített, tegnap elérte a tábor fölötti hatezer métert is – mondta Kollár Lajos az 5700 méteres, előretolt alaptáborból. – Van egy sajnálatos esemény is: Tóth Zsolt operatőr, a forgatócsoport tagja nem tudott megbirkózni a magassággal, az akklimatizációs túrák nem tették meg a megfelelő hatást így meg kellett válnia az expedíciótól. Ma, Kelemen Ferivel együtt ő is elindult lefelé és haza Budapestre. Meg kellett hozni ezt a kényszerű döntést, hogy elkerüljünk egy súlyosabb helyzetet. Sajnos, a Himalájában ezen a magasságon nem jól akklimatizálódó emberek közül kerül ki a legtöbb tragikus végű baleset. A helyzet következményeképpen fellépő tüdő- vagy agyi ödéma hirtelen halálhoz is vezethet."

„Áll az egyes tábor hatezer-négyszáz méteren, két sátorral. Az Erőss, Szlankó, Horváth,
Kollmann négyes állította föl még tegnap, ott aludtak, és ma délelőtt jöttek vissza az előretolt alaptáborba. Várjuk a Mécs, Wetzl, Gál hármast, hogy kiegészüljön a csapat. Velük együtt nyolc fő marad a létszám. A figyelemre méltó érdekessége az expedíciónak, hogy Erőss Zsolt hogyan teljesít az „új" lábával. Idáig úgy tűnik, nincs különbség. Az akklimatizációs túrán is a régi formában mozgott. A másik érdekesség Wetzl Péter kísérlete lehet, a Cho-Oyu csúcsáról való lesízés. Nemzetközi szinten sokan hajtották végre már, de magyar sikerről idáig nem beszélhetünk."

„Két nap pihenő következik, aztán a hétezer-kétszáz méteren lévő második tábor kiépítése. Serpáink a régiek, a tavalyi Manaslu-expedícióból. Szívesen jöttek velünk, ismerik szokásainkat, rigolyáinkat. Az időjárás nem szeszélyes, délután három-négy órára befelhősödik, és szállingózik a hó. Remélem, nem lesz a Manasluhoz hasonló rossz idő. Minden eddigi tapasztalatomat megdöntötte az ittlévő expedíciók létszáma. Egyes források szerint több mint hetven csapat ordítozik és masírozik a hegyen. Tehát most pihenő, és várjuk Mécséket!"

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09
Ezek is érdekelhetik