Evezés: nem sikerült nyolcasban a bravúr a vb-n

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.08.29. 15:55
Címkék
A Hajdú Zsuzsanna, Alliquander Anna könnyűsúlyú kétpár a nyolcadik, a férfi könnyűsúlyú nyolcas pedig a kilencedik helyen végzett a poznani evezős világbajnokságon.

    A nemzetközi szövetség honlapja szerint a két, egyformán B döntős magyar egység közül a hölgyek szombaton a második helyen végeztek, csak kubai riválisuk tudta megelőzni őket.

    A fiatal férfi könnyűsúlyú nyolcas azzal a céllal érkezett a vb-re, hogy a kilencfős mezőnyben legalább egy ellenfelét megelőzze. Nos, ez nem sikerült, a három hajót felvonultató "kisdöntőben" ugyanis utolsóként ért célba, így kilencedikként zárt.

A Rumi Zoltán, Beck Miklós, Cselinácz János, Bakacsi Norbert, Bartha Zoltán, Varga Zsolt, Lele Máté, Forrai Dávid, kormányos Székely István – edzőjük Búza József – összeállítású csapat a pálya elején erősen kezdett, nagy csatát vívott az osztrák csapattal.

Sajnos azonban nem bírták végig a tempót, és az osztrákok a pálya végére „leutazták” őket. A mieink megindították a finist, de már csak megközelíteni tudták az előttük haladó hajót.

    A könnyűsúlyú egypárok között versenyző Varga Tamás vasárnap száll vízre az A döntőben.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
30 perce

Korábbi másodosztályú gólkirállyal tuningolná fel halvány támadójátékát a Békéscsaba – NB II-es felvezetés, 3. rész

Labdarúgó NB II
1 órája

Norvég kézibotrány: dőzsölés a konferencián, klubok a tönk szélén

Kézilabda
1 órája

Farkas Erik a Liverpool U18-as csapatával készül

Angol labdarúgás
1 órája

Grappling-siker Varsóban: 26 érmet és csapatbronzot szerzett a magyar válogatott

Egyéb egyéni
1 órája

Schlekmann Márk a BJA-ban bizonyítani akarja, hogy magasabb szinten is megállja helyét

Jégkorong
1 órája

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2 órája

Női vízilabda: az olaszok jöhetnek a mieinknek a vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik