Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.13. 12:46
Arne Slot a feleségével megemlékezett Diogo Jotáról az Anfield Roadon (Fotó: Getty Images)
A Liverpool FC vezetőedzője, Arne Slot megható szavakkal emlékezett meg Diogo Jotáról és testvéréről, André Silváról, akik a hónap elején tragikus autóbalesetben hunytak el Spanyolországban, miközben visszatértek volna Angliába.

A Liverpool FC pénteken bejelentette, hogy Diogo Jota 20-as mezszámát a felnőtteknél és minden korosztályos csapatban visszavonultatja. Az Anfield előtt szurkolók ezrei helyeztek el virágokat, sálakat és üzeneteket, így vált a stadion az emlékezés helyszínévé.

A vasárnapi, Preston North End elleni első felkészülési mérkőzés előtt Arne Slot vezetőedző elmondta:

„Mindig magunkkal visszük őt. A szívünkben, a gondolatainkban, bárhová is megyünk – talán különösen a nehéz pillanatokban. Az első érzés mindannyiunkban a szomorúság, a második a büszkeség. A családja, a felesége, Rute annyira büszke lehet arra, milyen ember és játékos volt – főként, milyen ember. Mindenki, akivel beszéltem, csak azt mondja, mennyire őszinte és önazonos volt mindig.”


Slot arra biztatta a játékosait, hogy Jota személyiségét kövessék:

„Mondtam nekik: próbáljanak olyanok lenni, mint Jota volt. Ő mindig önmaga volt, bárkivel beszélt – velünk is. Ha nehéz meccsünk volt, mindig tudtam, hogy tőle valami különlegeset várhatok. Annyiszor megtette...”

A Liverpool játékosai és a stáb is úgy döntött, hogy Jota szellemiségét követve pályára lépnek:

„Nehéz időkben próbáljunk meg egy kicsit jobban küzdeni, mint ahogy ő is tette. És legyünk együtt – ahogy neki is mindig a csapat volt az első.”

 

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
1 órája

Üzent a hibátlanul passzoló Kerkez Milos, miután a Liverpool győzelemmel búcsúztatta Diogo Jotát

Angol labdarúgás
1 órája

Az Újpest döntetlent ért el az ukrán bajnokság ötödik helyezettje ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
3 órája

Így emlékeztek Diogo Jotára a Preston–Liverpool mérkőzés előtt – képgaléria

Angol labdarúgás
4 órája

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
5 órája

Farkas Erik a Liverpool U18-as csapatával készül

Angol labdarúgás
6 órája

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik