Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.13. 13:27
null
Így álltak fel a miskolciak (Fotó: DVTK)
Kétgólos vereséggel folytatódott a nagy átalakulásban lévő Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának felkészülése: az NB I-es gárdát a cseh második vonalban szereplő Artis Brno múlta felül vasárnap.

A Diósgyőr ötödik nyári felkészülési ellenfele a cseh másodosztályú Artis Brno volt. Az Ausztriában rendezett találkozón a magyar csapat a 26. percben hátrányba került, amit nem tudott ledolgozni a szünet előtt.

A helyzet a fordulást követően sem változott az új igazolások – köztük Kecskés Ákos és Ante Roguljic – beállásával. Ráadásul a 72. percben az ukrán Artem Beszegyin megduplázta a cseh együttes előnyét, a hajrában pedig nem változott az eredmény.

Amikor nálunk volt a labda, bizonyos szakaszokban olyan érzésem volt, hogy saját magunk ellen játszunk. Sok lehetőséget adtunk az ellenfélnek, könnyű kontrákat vezethettek, ezért alakult így ez a mérkőzés. Természetesen ezzel foglalkozunk kell, ezt meg is fogjuk tenni, de vészharangot egyáltalán nem kell kongatni

– értékelt Vladimir Radenkovics vezetőedző a Diósgyőr honlapján.

A DVTK jövő szombaton a Kassát fogadja.

LABDARÚGÁS
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Artis Brno (cseh II)–Diósgyőri VTK 2–0 (1–0)
Ansfelden
DVTK: Sentic – Gera D., Bárdos (Kecskés Á.), Sanicanin, Bokros (Demeter M.) – Vallejo (Mucsányi Márk), Esiti (Komlósi B.), Macsó (Roguljic) – Acolatse (Bényei), Saponjics, Pozeg Vancas (Sajbán Máté). Vezetőedző: Vladimir Radenkovics
Gólszerző: Dahman, Beszegyin

 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
5 órája

A gól- és emberelőny sem volt elég a győzelemhez a Diósgyőrnek

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 17:33

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49
Ezek is érdekelhetik