Ifi és U23-as kajak-kenu Eb: 3 magyar arany és további 6 érem

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.07.19. 16:06
Címkék
Összesen kilenc érmet, köztük három aranyat szereztek a magyar versenyzők a szombati 1000 m-es döntők során a Poznanban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a fiatalabb korosztály küzdelmeiben egy második és három harmadik hely volt a mérleg. Farkasdi Ramóna (K-1) másodikként, míg Petkó András (C-1), valamint a Vízi Orsolya, Horváth Alexandra és a Székely Máté, Urbán Bence kajakos duó harmadikként ért a célba.Az U23-asoknál három győzelemnek is örülhettek a magyarok a felnőtt Eb-t is megjárt Csipes Tamara (K-1), a Hegyi Zomilla, Vad Ninetta kettős (K-2) és a férfi kajaknégyes (Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Paumann Dániel, Hadvina Gergely) révén. Ebben a korosztályban további két bronzot szereztek a versenyzők: a Németh Gergő, Nagy Péter kenupáros és a Petrovics Máté, Holpert Ervin kajakos duó zárt harmadikként.Vasárnap az 500 m-es finálékat rendezik a lengyelországi regattán.A két kapitány nagyon elégedetten nyilatkozott:„Nagyon-nagyon elégedett vagyok az egész csapattal! Többségében serdülő versenyzőkkel jöttünk, így hatalmas fegyvertény a négy érem amit szereztünk. Ez minden várakozást felülmúl, mindenki hatalmasat küzdött!” – mondta Hüttner Csaba.„Nagyon jó, hogy a nőknél az egyest és a párost is nyertük, és nagyon bíztató volt az U23-as férfi négyes teljesítménye is. Fontos, hogy a kenusok is szereztek érmet, a páros harmadik helyének örülök. Hasonló szereplésben bízom holnap, a rövidebb döntőkben” – értékelt Storcz Botond.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
7 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
7 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
7 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
8 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik