Vitorlázás: Fa Nándor a Vendée Globe rajtján, harmincan vágtak neki

Vágólapra másolva!
2008.11.10. 06:19
Fa Nándor a szervezők meghívására a helyszínen tekintette meg a hatodik Vendée Globe földkörüli vitorlásverseny vasárnapi rajtját, amelyre több mint félmillióan voltak kíváncsiak Les Sables d’Olonne-ban. Harminc hajós, köztük két nő vágott neki, hogy kikötés nélkül teljesítse a 43 ezer km-es távot. A magyar vitorlázó korábbi hajója is indul.
Fa Nándor a helyszínről az MTI-nek elmondta, hogy mint az 1992–93-as menet ötödik helyezettje a szervezők meghívására utazott a franciaországi kikötővárosba.„Itt az úttörőket megbecsülik, rám köszönnek az utcán, és amikor először megjelentem a pontonon, a hangosbemondó köszöntött. Én sportesemény iránt ilyen érdeklődést még nem tapasztaltam, tíz kilométeres körzetben nem lehet a tengerparthoz jutni, közel négyezer újságíró akkreditált a viadalra” – mondta Fa Nándor. A verseny történetének egyetlen sikeres közép-európai résztvevője 128 nap, 16 óra és 5 perc alatt ért körbe a második Vendée Globe-on. A csúcsot a címvédő francia Vincent Riou tartja, aki négy éve 87 nap, 10 óra, 47 perccel győzött.„Riou most is esélyes, mellette a 2000–2001-es győztes Michel Desjoyeaux, továbbá Sebastien Josse és Loick Peyron a favorit, valamint az én titkos esélyesem, Kito de Pavant. A rekord nemcsak a hajón múlik, hanem az időjáráson is; ha az kedvező, az első helyezett 85 nap körül érhet célba. Ezek a hajók sokkal kevesebb kockázattal képesek 20 csomós sebességre (37 km/óra), mint mi annak idején 16 csomóra” – vélekedett Fa Nándor, akinek korábbi hajója, az ex-Budapest is indul. Ezt – immár Fondation Ocean Vital néven – a francia Raphael Dinelli kormányozza.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik