Vitorlázás: a Vendée Globe mezőnyének negyede már kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.19. 16:04
Másfél héttel a rajt után a húsz résztvevő egynegyede már feladta a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyt. Ötödik hajósként a francia Jérémie Beyou állt ki hétfőn, technikai problémák miatt a Zöld-foki-szigetek közelében. A viadal történetében még sosem estek ki ennyien ilyen korán.

A mezőny november 10-én indult a franciaországi Les Sables d’Olonne kikötőjéből, az út várhatóan körülbelül 85 napig tart majd, azaz a leggyorsabb hajót február elejére várják az ugyanott kijelölt célba.

Jelenleg a győzelemre legesélyesebbnek tartott francia Armel Le Cléac’h vezet Banque Populaire nevű vitorlásával, a második helyen honfitársa, Francois Gabart halad a Macif fedélzetén, harmadik a szintén francia Jean-Pierre Dick a Virbac Paprec 3-mal.

A legnehezebbnek tartott vitorlás megméretésen a versenyzőknek egyedül, külső segítség és kikötés nélkül kell körbehajózniuk a bolygót. A Vendée Globe útvonala több mint 24 ezer tengeri mérföld (43 ezer kilométer), megkerüli délről Afrikát és Ausztráliát, majd Dél-Amerikát is elhagyva vezet vissza Európába.

Az 1989–1990-es első kiírás után három évvel rendezték a második viadalt, azóta négyévente kerül rá sor. Az eddigi hét Vendée Globe statisztikái szerint a résztvevők 49 százaléka kiesik. Legutóbb, a 2008–2009-es földkerülés során a 30 vitorlázó közül 19 feladta a széllel és a hullámokkal való küzdelmet.

A verseny áldozatokat is követelt: 1992-ben a brit Nigel Burgess vesztette életét, az 1996-97-es viadalon pedig a kanadai Gery Roufs tűnt el.

A csúcstartó a 2000–2001-ben is győztes francia Michel Desjoyeaux, aki a legutóbbi versenyen 83 nap 3 óra 9 perc és 8 másodperc alatt ért körbe. A Vendée Globe eddigi egyetlen magyar indulója, Fa Nándor az 1992–1993-as kiírásban 128 nap alatt – legjobb nem franciaként – ötödikként ért célba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik