Paralimpia 2008: felvonták a magyar zászlót a faluban

Vágólapra másolva!
2008.09.04. 19:23
Címkék
Ünnepélyes külsőségek között felvonták a magyar zászlót Pekingben, a sportolóknak és kísérőiknek otthont adó paralimpiai faluban.
A versenyzők szálláshelyének főbejáratánál lezajlott ceremónián a magyar csapat már Pekingbe érkezett minden tagja jelen volt. Hét vívó és egy erőemelő szombaton, a játékok megnyitójának napján érkezik a kínai fővárosba, velük együtt összesen 33 sportoló képviseli Magyarországot a XIII. nyári paralimpián. A részvevő 148 ország nemzeti lobogójának kialakított arénában a naplemente után tartott zászlófelvonáson sorrendben az izraeli, majd a magyar együttes vonult fel. A himnuszt követően a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) nevében Hajdu Brigitta csapatvezető, az MPB főtitkára vette át Cseng Kajtól (Cheng Kai), a paralimpiai falu polgármesterének megbízottjától a falu ajándékát, egy festett porcelántányért, illetve a magyar csapattól emlékbe egy kristálytálat nyújtott át. Az ünnepség végén Cseng Kaj a csapatokkal közösen fényképezkedett. Az esti órákban már többször csepergő eső a ceremónia végén ismét zuhogni kezdett, ezért a magyar és az izraeli csapat tagjai az aréna mellett felállított sátorban gyülekeztek, ahol egy svédasztalos fogadáson ismerkedtek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik