Asztalitenisz, olimpiai selejtező: Zwickl Dániel is kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.04.05. 16:00
Póta Georginához és Lovas Petrához hasonlóan Zwickl Dániel is kikapott első mérkőzésén a főverseny második szakaszában, az asztaliteniszezők Nantes-ban zajló európai olimpiai selejtezőjén.
A magyar játékos - aki 147. a világranglistán - a holland Trinko Keen (47.) ellen lépett asztalhoz az U jelű tábla negyeddöntőjében és a papírformának megfelelően öt szettben vereséget szenvedett.A főverseny második szakaszában négy, egyenként hétfős kieséses táblát alakítottak ki a szervezők a férfiaknál és a nőknél is. A négy tábla győztese pekingi kvótát szerez, a többiek a szombat este rajtoló, majd vasárnap folytatódó harmadik szakaszban kapnak ismét lehetőséget, de ott már csak három-három indulási jog talál gazdára nemenként.Ez a szakasz két részből áll, a szombat esti elsőben - ahol mindhárom magyar érdekelt lesz - 8 pár mérkőzik a 16-os főtáblára jutásért. A vesztesek kiesnek, a 8 győztes vasárnap folytathatja a 16-os progresszív kiesésben, ahol minden helyezést eldöntenek a későbbi tartalékok meghatározása miatt.Póta és Lovas 20, Zwickl pedig 21 órától lép asztalhoz, a pekingi indulási jog kiharcolásához minimum négy mérkőzést kellene nyerniük, azaz igencsak nehéz helyzetben vannak. Zwickltől már az is bravúr volt, hogy továbbjutott a selejtezőből, a hölgyek szereplése azonban eddig egyértelműen csalódás, hiszen a szakvezetés előzetesen legalább egyiküktől kvótát várt.

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ

FÉRFIAK, 2. SZAKASZ, NEGYEDDÖNTŐ
U tábla: Keen (holland)–Zwickl 4-1

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ

FÉRFIAK, 2. SZAKASZ, NEGYEDDÖNTŐ
U tábla: Keen (holland)–Zwickl 4-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik